Kacarászó szél------Vilhelem Margareta

• Mindent ellep a nagy szürkeség ,
  őszes tájon már oly fagyos a lég,
  megtört már a lankás vidék,
  oly álmos langyos ,ólmos üledék.
  
  Elhervadt az élő lombos fasor ,
  a sok csupasz ág feljajdul,
  kegyetlen a szél és duzzog
  a nap felhők között csak egy korong.
  
  Ott fent a kék ormos hegyeken,
  szét szárnyalva a szeleken,
  pára tömeg ködös szennyekben,
  vadul száll a fagyos estékben.
  
  Szirtek között mint egy üldözött
  jajongva zúg az őszi szél,
  tépdesi a gazdag tölgyfa lombját ,
  s dérrel köti gúzsba magát.
  
  Régóta áll e harc közöttük ,
  cudar szél a lombokat leverte,
  kacarászva kéjjel teli, győztesen
  sok könnyet csal a vad ütközetben .
  
  Hideg lett a fény is mi ragyogott ,
  a kéksége az égnek elhervadott,
  a bágyadt hullámszerű ingásban,
  csak a szél virít örök zsongásban.[W.B.]
  

Azt hittem-----Vilhelem Margareta

1. Azt hittem hogy Ég és Föld
   összefut valahol,
   s gyermek módra fantáziámban
   már láttam a háborút ,
   fényes csillagok tűz napjain lánggal
   remegtek pajzsok,
   s kardok szikráztak sárga sugarakon
   s oly boldog voltam
   hogy láthattam színesen, pompában
   az Égi -Földi harcot.
   
   
   Később csitult az életnek moraja,
   s szomorúnak bizonyult,
   hogy sosem lelnek a létben egymásra
   csak simogatnak
   földre tévedt szikrázó csillagokat
   szelídítve formájuk ,
   s csak keringőznek hegedű zenére
   titkos szinekkel,
   egymást csak érintik éber szemekkel
   ezüstös ködben ,
   s ha hegyek ormain tüzek lobognak véresen
   egymásnak jelt adnak.
   
   
   
   A Nap tündököl teljes anyaságában
   a sovány Föld árnyékában ,
   reggel már hideg ködben útjára indul,
   a forró karaván ,
   délben magasan tündököl fényesen
   kitárva magát,
   míg százezer sárga virág szendén ásít
   meggörbült szálakon
   estére ezer láng nyelv simul tündöklően
   s Földet magához von
   de sosem fognak kezet emberségesen
   és vér hull az alkonyon. [W.B.]