Feledésbe torkolt--Vilhelem Margareta

Fátyolos hangú sóhajon
csönd és béke honoljon
számon a szomjas varázsom
halkuló lágy irgalom ,
gyengülő erőm
körbe forog
mértékkel összefont semmibe.
Büszkeségem pórba hull
mig robajjal omol a földre
kisemmizett józanom ,
szánalmasan tekint a jövőbe
Háború voltál számomra
s én kérdem ma tőled
létezik még irgalom
ha semmi sem maradt belöled ?
Csak fásult ,lenge kegyelem
megnémult szádon bölcsen
mint holmi dicséret ,
s kuszaság miben sorvadunk
csak zengö fájdalom végzete
és nő a távolság kettőnk között ,
s a határ mi elválaszt örökre
csak búja hervadás mértéke .
Ölelésed fogyó káröröm ,
fuldoklásba torkollik mosolyod
árulkodó szégyenes örömöd
bátorítana ha lehetne
de hervadásra itélt szerelmed
felhőkben úszkáló méreg .{W.B.}

Különös csend ----Vilhelem Margareta

Csend,különös csend körülöttem
furcsa mámorság ,mint aki részeg
visszafojtott bizarr lélegzettel
tapogatva járom körbe a lelkem.

És gúzsba kötött testemben
álmokat szül a képzeletem
a csend mi követ egy végben
pihenteti szüntelen a kedvem.

Oly furcsa bolondos bizalmak
karokként ölelnek szüntelen,
s a vért hullató ködös éjben
ábrándokat táplálnak szívemben,


s tüzesen lángol szemem kéjjel
mik varázsként hasítanak éjt
s törékeny testem titkos kertje
kívánságot virít tarka színekben.

S a perc mi hull esőnként fejemre
elhervadó virágként, kimúlt élet ,
s ha úgy lesz időm termő vérem
dobogtatni fogja majd kihűlt szívem.[W.B.]

A randevú----Vilhelem Margareta

Oly furcsa ez a Világ
tüzek égnek,zavaros víz 
az életünk,késként vágnak
belénk a hullámszerű 
lökések,az ige mi követel
bálványt s áldott Istent
egy hullámzó veszedelem
a semmiben
és örökös tűzként zuhog
hatalmuk
a barbárság átkos fényében
megtörve szenten
kifényezett örökölt kincseink .




Véres horror éjszakák;
már rutinos művelet
megszokásból gondolom
születnek fegyverek,
konok ,kemény emberek
még milyen áldozatot 
követelnek ?
Míg ,meztelen
roncsolt ,zúzott tetemek
értelmetlen dicsőségben
virág koszorúval
testük felett feküsznek.

Van- e még emberség
múló Világunkban ,
vagy csak véres szenvedély
torlódik hátizsákjukban
ki, ki ellen vétkezik, szentséggel
széttépázva szájunkban
álmaink csodáit?
A pokolbeli borzalmaktól
sistereg a biblia értelme
hiába ,
az ördögök örök mozdulatától
bénultan hátrálunk ,
de lehet csak fanatikus hátrányok 
a Világ fölfordított másán.[W.B.]

Mint virág a virágnak---Vilhelem Margareta

Forgalmas időknek közepén
micsoda csalfa délutánok futnak
átizzadt éjszakák szomjában
ketyegnek rímeid lassacskán.

S mint aki szemléli halkuló jövőjét
metaforába fojtja szemfedőjét ,
a selejtes ,tárgytalan délutánba
mely fölöttébb szebb lesz talán.

Hétköznapi illatos izzó égen
átfut zavartan kacsintva a szél
boszorkányos ,bűbájos idő mentén
vígan elfújja éved amikor születtél.

A vissza nem hozható fogyó idő
elmerengve romlásba kerget ,
feltekerve hajtod víg emléked
elérzékenyülve megleped idődet.

Mert fontos neked az esti szél
kócosan fújja sápadt arcod rímeit
opálos légüres tér nyílik feletted 
visszanéznél ,de nincs merszed .

Oly tetszetős a földnek dicsősége
röppen szabadon néha tréfát keres
álmaidnak sötét mélyülő gödreiben
éberen hív tisztább jelenidőbe.[W.B.]

Mind nehezebb----Vilhelem Margareta

Mind otrombák a fentről jövő
ütések hada 
kapkodod fejed a szembejövő
duzzadó árral
bárdok suhintják növő viharban
hiányos láncod
s tüzet szítanak testedet befogó
vérpiros nyilak ,
míg sötéten végső akarattal küzdesz 
égve lángodban ,
pernyével takarva megkeseredett 
égő arcod .

A szíved mely nem szolgált irgalmat
perzseli magát
s rég kihalt istenek átkot szórnak
reád,
kisemmizetten tördeled kezeid
lankadó erőddel,
nyugtalan tested védtelen erőszak
bájtalan kedvvel ,
miközben hátrálsz kívánsággal élve
szenvtelen teredben ,
örök valós igét hirdetsz egykedvűen
az édes életben.[W.B.]

Elfújt veszedelem---Vilhelem Margareta

Lesz nap mikor harcos elmémben
háborogva álmodik az értelem ,
s fölzúdult tengerek sós hulláma
öntözi kigyúlt ábrándos arcom ,
ölelni fogom tavaszi oltalmam
a nyirkos avarok zörrenésében
és sárgás,rothadt erdők talaján
majd csírázni fog ébredésem ,
suhogni fognak szárnyak zöldben
a sebezhetetlen kék ég alatt.

Majd ébredni fog álmodott tudatom
karimátlan kerek csillogó napon ,
fészkükből kikelt kis csupasz csibék
ringatózva himbálják kicsi testük ,
s mindenhol zene harsog fakadva
mely megrendíti a föld kérgét ,
s a pokolbeli borzalmak moraja
messzire kergeti szörnyű rémeim
és sűrűn tekeredő rózsák testemen
sebesen hullámzanak ébredésemen
és nyugalmam akkor meglelem .[W.

A muskátlim---Vilhelem Margareta

Kis cserépben bokros ágak
árnyékosan bújócskáznak ,
s tétova pillanatok alatt
újabb virágszirom szakad.

S a nyárnak színes szirmai
őszben mégsem rozsdamarta
apró bimbókat hullatva
örökzölden megújulva ,

kitárt ablakom fényében
bujocskát kergetőzik szélben
és tova illanó aromában
áldott felettem a békesség .

Rendíthetetlen nyugalommal
pattognak újabb virágok
verőfényben fürdik testük
s búja szívvel muzsikálnak,

a télnek jövendő fehérségében
ébrednek bimbók zöldes színben
s makacs szépséggel kitartanak
a legkeményebb zúzmaráig.[W.B.]

Ha jön az ár---Vilhelem Margareta

Kényszer Világot élünk
hol az erősebb a győztes
csodát váró tekintetünk
akaratlan habbá elvesz.
sorshúzás a minden napunk.

Étlen ,szomjan rugaszkodunk
kisemmizett mivoltunkban ,
saját honban lopózkodunk
élünk néma szív panaszban
kételkedünk angyalokban ,

bár miénk e lét otthonunkban
játszunk háborút eposzokban
széttört értékünk a múlté
veszítünk rutin műveletként
markunk átcsap gyűlöletként.

Fáj az élet érdektelensége
ingereinket összegyötörte ,
mosolyt szülünk már a létért
ruhát váltunk cifra pénzért
sáfrány színű porban lépünk .


Kölcsön kérünk alázatot
cserélünk más ruhadarabot
fejünkre húzunk szalmakalapot
igazítjuk cifra bajuszunk
szakáll lesz a mintadarabunk.[W.B

A szabadság keresztje---Vilhelem Margareta

Nem tudhatod mennyi az ára 
függetlenséged mércéjének,
valahol megmérik serényen
valahol égő túlzásba mereng .

Gyenge alkatod harcot felad
csődbe fut a szürke öregségbe ,
hálóba fogózik szürkeállományod
levegőért sikít túlhevült tested.


Mert lehetsz erős és független
kiásott fogaid lyukas gödreiben ,
de vérrel áztatott torkod szava
imádkozik némán keresztedben.

És fújtatva sziporkázik erőd
a kifordított bőröd izzadságán
selyembe bujtatott harcos öklöd,
suhint nagyokat az idő oldalán.

Van ,hogy bárgyú szád peremén
kicsordul nyálad reményed után 
erőt fohászkodsz a hold udvarán
az egyedül vívott harcod lezárt útján . 

Az érzések mi tolakodnak testeden
forognak körbe mint malom kereke
aprítják szabadon gyötrelmes panaszod
de keresztet áld független csillagod. [W.B.]