- Szomorúságom szűz pillanatában
ténfergek könyöradományért,
hallhatatlan sikolyok falán
konganak megtépázott cicomák.
Oly csendes sóhajom csengője,
hattyúdalom kopik könyörben
homok falon csurgó illúzióm
kristályként esik álom cseppbe .
Vagyok s még leszek talán,
éltetni akar a fájdalom gyötrelme,
cinkoson csillognak szememben
ronggyá foszolva, énem sérelmek.
Foltozott ,kisírt lelkem ablakán
lengedezik fátyolba borult kéj,
zuhatagként testem talapzatán
szívem pulzusa fojtottan henyél.
Mert van az életnek adománya,
egyre várni kell órát, pillanatot
cicomázott testem büszke alázata
felforrva buzog kínos percekért. [W.B.]
Őrök időknek lejtőjén
ülsz hallgatagon ,
csak pillantásod rebben
a lüktető óramutatón,
harmatos arcod ,kéjjel
köd és felhőkbe borult ,
míg őszi fák sárgulása
lehunyt szemed vívódása
és zavartan követed ,
hogy a sós tenger vize
egybeolvad lengén
zavaros könnyeiddel.
Vért izzad a tested
hulló őszi lombokon
bíbor napsugárban
múltadnak lankadása
a hosszú lejtőn rohan
s hirtelen megtoppan.
Az öreg idő sürget
ezredek távlatában
te csak hallgatod csendben
tenger morajában
ahogy apad némán
percek,órák ,napok álma
követed vívódó múlásod ,
míg szívedben a bú tapad
kérgesen összeragadva
agyad sötét kamráiban . [W.B.]
