Marosvásárhely / Tárgu Mures / Neumarkt am Mieresch

Az alázat----Vilhelem Margareta

Ma már csak szeszélyes alázat,
az akác virág csöndjében,
mint égő kazal kioltása mentén
pernye száll a legörvényekben ,
s hatalmas dobbanás csöndjében
szívünk alázatban esdekel.

Mert csak igazán rajtunk múlik,
hogy merre haladunk tovább ,
s utolsó lépteink menetén,
diadallal lepünk magunk után
nevetve markoljuk ítéletünk ,
s alázatunk mind szabadabb.


Mert alázattá vált szerelmünk,
a körbevont színes ígérettel ,
s diadallal vágunk a semmibe
áthágva mindent könyörtelen ,
s dobpergésbe elnémult hangunk,
csalfán hirdeti örök dicsőségünk.[W.B.]

Csak az enyém----Vilhelem Margareta

Hajnali csókos reggelen,
félig napfény s árnyék közt ,
miről szólhat víg énekem ,
ha cseresznye szinü ajkamon
a boldogság vágya felzeng
s tétován simogatja testem.

Messziről rigó füttyent 
s szemem kíséri menetét,
és fekszek forró homok közt
mi perzseli szívem burkát
s meztelen testemre vígan
hullajtja visszhangját.

Mert enyém minden ígéret
ép testben képződött iram,
mi hozzám tapadt ott maradt,
s jaj annak ki elvenné azt 
mikor legszebben virítok 
s kölcsön kérek szerelmet.

És hangosan kiáltok messzire
valaki meghallja vétkemet ,
mert érzem szerelmes testemen
vállamon suttogó lihegésed ,
s gyönyörbe tolódik az értelem
talán az igézet álmodik bennem.[W.B.]

Apa emlékére----Vilhelem Margareta

Apám hangja halk volt ,
nézése kéken vibrált,
szelíd arcán a mosoly
csendben zengett ritkán ,
nem dicsekedett merészen
csak csendben merengett
míg álmai halkan beszéltek,
s ébredtek szilárd alapon.

Még mindig itt van velem,
bár örök álomba zuhant,
s ha becsukom a szemem
Apát látom tisztán,
arcán szűk mosoly táncol
szemeiben rebben a köd
az élettelent föloldotta
s drágán adta el magát .


Jelenléted egy eszme volt,
mint egy hősnek a lobogó,
versenyezni senkivel nem tud 
stílusod s egyéni szabályod 
én magamban viszem mosolyod
hegedűd húrjainak menetén ,
s az estélyi dalok nyomaiban
szívemben remeg a fájdalom ,
hogy többet nem adhattam.[W.B.]

Azok a napok-----Vilhelem Margareta-

Vannak napok ,csupa álmok,
suhogó csendben várod,
feszülő vággyal a tegnapot
melyben villognak erők ,
s fényes utakon sepred
az élet mosta emlékeid,
mert nem lehet feledni.

Bőrödön lángol a napfény,
s hullámokon tolódik feléd,
a meg nem értett feledés ,
mi néha halkul,majd feltör
az örvényben mozgó szenvedély ,
míg kék színű fellegeken 
táncolnak szüntelen feledések.

Oly belső izzás zakatol,
szívedben ,átjárja tested,
mindent elemésztő rettenet,
míg elmédben a múlt és jelen,
összecsapnak,szeliden,
s új törvényt állitanak neked
még szempillád sem rezzen
csak gyötrődik lelked.[W.B.]

Alkony a télben-----Vilhelem Margareta

Oly ködös már az alkony,
a gyűrött sötétkék felhőkön,
melyről oly némán sötéten
zengi dalát felbőszülten,
a megdermedett fagyos tél.
Csend van ,bágyad a remény
csak a varjak károgása mély,
s a lengedező vékony akác fáról
lepereg az első dér.


S mint sugarakban a kis köd,
oszolnak árnyak sötéten,
remegő bíboros derengésben
feszülnek vacogó leheletek
cudar szelek dörgő zenéjére
illanó fények kergetőznek,
kacéran viharverten megrendülve
s hullajtják könnyeik jegesen
mélyen bántódott keservükben
az újra éledő télben. [W.B.]

Sistergö föld----Vilhelem Margareta

Füstölög az ég ,sistereg
a Föld,forgó homály minden,
s kavarognak csendben
bolyongó lelkek ,hittel
megtelve, az élet nehezétől
bűnbe esve ,vagy bűntelen
vergődnek egy helyben.

Mert minden árnyék és szín,
mi körülvesz megmeredve ,
s éber érzékeid ösztönösen
simogatják megtört szíved,
s nyirkos ereidben meg zúg
hullámosan áttetsző élményed
feszülten, társadat keresve.


Oly egyedül vagy a tömegben
elmédben sorokban rakodnak
egymást váltakozó sorsok csendje ,
s keskeny szemedben félelem
tükröződik ,szorongó türelmed
csak roppant riadalom jelképe ,
mert mindig egyedül leszel ,
fojtogató rettenetben.[W.B.]

Ma már csak----Vilhelem Margareta

Mert szerettelek már örökre ,
mikor meg rózsák nyíltak,
s szirmaik őszi erekben
halomban szálltak ,
s csodás simogatásod
ami bársony suhanás ,
ma már csak tompán simul
oly kicsinyke lángolás.
Bár hangod oly bús volt ,
búcsú csókod ,sötét égbolt,
de testemre csurrant 
édesen, szelíd illatod.
Méla bódulat volt bucsúzásunk,
ifjúságomra suhant szomorúan 
a bágyadt érzelem koszorúja,
elvesztettem csöndben énekem
kényes szívemben,ma már csak
ringó nyugtalan buja csókok,
futkorásznak ,
mik varázzsal borítják testem ,
s ha talán kedvem felderül 
kapzsi vággyal kapok utánuk
fülledt lombok alkonyán .
Ma már idegenként ringunk
lázas matatásban görcsölünk,
míg gyökereim mélyen fúródnak
szomjas változásba .
Mert csak voltunk tapadásban ,
s a végzet sejtelmesen 
eltüntette fényünk kacaját ,
de csókjaink örökre maradnak
légből, parázsból, ködből
felém közelednek halk nesszel ,
s talán hallom éneked ,
s könnyű lépted elsuhanni 
ablakom alatt és talán érzem
találkoznom kell még veled.[W.B.]

Apró csendek----Vilhelem Margareta

Az apró csendek kuszaságában , 
mik körül zárjak vonalainkat,
hiányos vétkeink színes lázában,
semmibe torkollik hallgatásunk.

Szerettelek , bársony némaságban,
felbőszült vaksággal kerestelek,
halovány alkony rebbenésében
lázongtam üres, fájó rezzenésben.

Mert hozzám tartoztál könyörtelen
s még fel sem foghatod sóhajom
máris titkosan lebbennék feléd
könyörben, hogy elveszíthetlek.

Körülöttünk színes körök gyürüznek
s ajkamon lázongnak halkan csókjaid ,
mert oly varázstalan, józan kérdésed ,
némán csendesül ,elmaradt csókodban.

De ura vagy magadnak lázongásban
semmi sem fájhat, csak hiányosan ,
észrevétlen maradsz a fény birtokában
kihunyt csillagok sóhaját sem hallod.

De harcot vívók ellened lelkemben,
s büszkén hordozom fájó alázatom
nem lángoltat tovább gyötrö türelmem
hamuba sodródik üres pernyékbe.[W.B.]

Tél havában----Vilhelem Margareta

Hosszúra nyúlik árnyékom
már közelben sem látom,
homályos kődben mindenütt
szél fésül száraz ágakat,
szálldogálnak csillogó pillék
szomorú bús dal menetén ,
november csöppenti mérgét
letiporva nyárnak emlékét..

Lidércfények ingerült szikrái,
ketté hasítják a Nap sugarát
a Holdról véres langyok kúsznak ,
s végzetesen az eget mardossák
már készülődik a téli pillanat
meghalt a nyár saját tüzében ,
rövidült napok kapukat tárnak,
nyikorog ajtója a zúzmarának .

Csend van ,csak harangok kongnak
oly megkopottan leng a természet ,
bizsergő illat száll bágyadt hófehéren
míg begyesen fütyül a szél ráérősen
csettintve felhőknek csipkés szélére,
s már szürkülödik korán az ég tenyere ,
alóla sötét fekete tompa fény dereng
és riadtan figyeli a szitáló eget. [W.B.]

Azt hittem----Vilhelem Margareta

Azt hittem hogy Ég és Föld
összefut valahol,
s gyermek módra fantáziámban
már láttam a háborút ,
fényes csillagok tűz napjain lánggal
remegtek pajzsok,
s kardok szikráztak sárga sugarakon
s oly boldog voltam
hogy láthattam színesen, pompában
az Égi -Földi harcot.


Később csitult az életnek moraja,
s szomorúnak bizonyult,
hogy sosem lelnek a létben egymásra
csak simogatnak
földre tévedt szikrázó csillagokat
szelídítve formájuk ,
s csak keringőznek hegedű zenére
titkos szinekkel,
egymást csak érintik éber szemekkel
ezüstös ködben ,
s ha hegyek ormain tüzek lobognak véresen
egymásnak jelt adnak.



A Nap tündököl teljes anyaságában
a sovány Föld árnyékában ,
reggel már hideg ködben útjára indul,
a forró karaván ,
délben magasan tündököl fényesen
kitárva magát,
míg százezer sárga virág szendén ásít
meggörbült szálakon
estére ezer láng nyelv simul tündöklően
s Földet magához von
de sosem fognak kezet emberségesen
és vér hull az alkonyon. [W.B.]

Tehetetlenségemben----Vilhelem Margareta

Kizökkent felemás időkben
semmi nem jön be igazán,
ténferegek magamban hitetlen,
mint üres malom vizes kereke
forgok hátra előre,szüntelen
utamban szavak,csőndek,
kikopott beszédek ,
csóktalan esték ,
hideg kezek ,
csendes pihegések
halk léptekkel
tetté fejlődnek.

És üresen forog a nap órája,
minden percnek a maga szokása
csak kicsiny világban
kering -mozog,
előre -hátra,kőrkarikában ,
mindenek törvénye szerint
kifogyhatatlan,
s én boldog vagyok,
karom kitárom 
befogom a Világot
s türelemmel 
madarak között szállok
hallgatva a kakukkot
a fali órában.

Így tehetetlenségemben,
várok ,lesve az alkalmat,
nők,férfiak szavait,
hallgatom ,
akár a csillagok fényeit
bogarászom,
tenyerem a szemem előtt
el-el lebben ,
s szívemben katlan
dorombol bent 
lángra gyúlva,
s mint ahogy a madár dala,
elszáll minden szavam
felhők fölé ,
hol összefonódnak koszorúban
örökre.[W.B.]

A Hold az úr-----Vilhelem Margareta

Ma különösen kerek a Hold,
merev arca egy felfújt ballon,
sietve törtet az űrnek közepén
s a Világot szemléli kövülten
miközben rigó füttyent az éjben.

Ránk szórja hideg sugarait
mely tüzesen lángot okádnak,
oly kísértetiesen ,fagyosan
a hó szikrázva fehéren sziporkál
az enyhe fagyos cseppekben .

Oly tündöklő fényben játszanak
a fagyos éjszaka sötét árnyékai
a Hold magába szívja vágyaikat ,
majd gyilkos módra összevagdalja
titkait a sárga holdtöltének .

Ma különösen narancsos a Hold,
mintha bekebelezte volna a Napot
haját szétbontja a bűvös éjben,
míg tündőkől büszkén az égen ,
arany fejét sárga koronába véste.

Hirtelen az égen zajos rikoltás,
csillagok gyúlnak ki hamvasan,
remegve kék fényű cseppekben,
zene szóródik a földre szüntelen.
boldogítva szív-tüz vágyat lázasan.[W.B.]

Csak csendesen----Vilhelem Margareta

Bár ajkamról nem zeng dal
csak mosolyog bágyadozva ,
mintha súgna enyhe szavakat;
szebb álmokért esedeztem .

Szememből nem hull könnyem
s szívemnek bánatos üregében
halk sóhaj ,bánatos nyögéssel
vért izzad megszentelten.

Lángoló homlokom derűsen
szétzilált fürtjeim menedéke,
s kacagva élek a lengő szélben
hiába epeszt sápadt arcom éle.

Mert úgy élem meg e világot
vég nyugalomban megfürödve,
s földi létemnek fájó emlékében
szelíd álomra szenderedek,őrőkre.[W.B.]