Oly csend lett közted s köztemmint mikor megáll a vonat menets a kin kopogott görcsösena lepergett kálvárián,s mint aki ködben ténferegkönny gyűlt szemembemint az ellenségeknéztünk egymásra hidegen.Most sem tudom miértrepdesett a szél lelkedbens oly kócosra fújta magáthogy szinte felrobbantotta tévelygésed zavarát .Bénára mocorgott bennem kedvems lassan szemedet fürkésztemde réveteg,nehézravaszságot véltem ,dühösen s tenyeremet a szádra tettem .Csitt ,ne most ,majd máskor mint holdkórostsimogass és becézz ,még forduljunk egyet rosszkedvűen súlyos lepelben csak sötétségkeringett megdermedten ,holott siratni sincs kedvema csók nélküli illetlent , ha majd ha múlásba fullad minden kapukat reteszelünk végrevas lakattal felszereltende a kulcs legyen szívemben .{W.B.}
Ha egyszer majd elmúlik felettemkínos büszkeségem önfeledtenkopott ,lomha kerevetenmint vénleány szűkösenmérem magamban majd erényem.Hozzám tapadó szürkeségeklomhán döcögve kísérneknyakam köré tekerednek ,s fojtó ritmusban szívják vérems lázadozó homlokomon redők keringőznekszertelenül kedvükre mit ébren viselek .Mögöttem üresen marad minden csak kis zaj nesze kíméletesenül az üres kereveten Mert minden marad illatos füstben a csókos vétkeid zenéjea forrón kilehelt mérged szivar szagú leheleted ,az elhagyott testem felett s már nem csábítszavaid mocskos nedűje ,mert már mindent beleheltemés itt állok előtted mégis fehéren.[W.B.
Ma már kimért léptekkel járok,
számolom a perceket visszafele
s pöröghetnek az óramutatók előre
csöndes nyugalommal ,én csak
csöndesen
négy levelű lóherét keresek.
Így csendes békémben nyertes
leszek
s magam vigasztalom engesztelően.
S ha fehér tél jön ,jeget emésztve
fényekkel és jég tükrösen
kihasadó ködös reggel
olcsó, monoton imádságok
lomposodnak
fehér almaim bús vánkosán
sírnak ,zokognak
álnok bosszúságom keresztjén
de feketében futnak előttem
az elveszett pillanatok
a fehérebbnél fehérebbek
hol jóvá tehettem volna vétkem.
De bízok mindig a végtelenben
még akkor is ha eltévedtem
szívem gyászát majd elrejtem
a zavaros ámbrafüstben .
S ha megfakulnak sötét évek
jönnek újak túlélésnek
kinyílnak majd tavak mentén
lenge csókot adok -veszek
míg virágzik a kék nefelejcs . [W.B.]
Miért nem bírtam kivárniönzetlen percekben ,míg rám pillant szemeds kérdezni topogva egy helybenhogy csak ennyi lennea tüzes fény esküjeszorongó ujjaink érdességetalán nem is mertetartani a győzelmet ,s mikor megszólaltálfélig letagadtálott helyben.Miért nem kérdeztem a fényben amikor szemeink ott a sötétbenharcot vívtak egymás ellens mikor beszélni kezdtélmiért nem ellenkeztemvillogó szemekkel ,hogy lezárjam színtelen beszéded .Földre nézett szemekkel éreztem nézel merőennyertesként felkészülten ,s már üres tenyerembenkongott sietve lyukas tenyered ,eltűnt varázs fényed rideg szívedben.[W.B.]
És ha nagy költök életet kémleljüksok apró hibákon töprenghetünkmindkét kezén hat ujjal születettmégis pengette lantját táltos jelesként .Feltűnően rövid látásban szenvedetthiúságból nem viselt szemüvegetfülcimpáin rongyosan lógtak fura bőröks lábaival véznán gyengén körözött .Alkatilag lábai véznák, remegneksántikálva bizonytalan menésselkülönleges cipőket viselt bütykeinmíg versei remekeltek világ csücskein .És az élet megáldotta isteni ihlettelmit más költő soha el nem érhetett ,diák éveiben írta legszebb verseitZilahon szinte ismerte mindenki .Talán nem kell mondjam senkineknagyobb költő nem is igen születettaz ö korának liberális új szellemében ,míg kocsmákat látogatott rendszeresen .Az "ősi schola " volt igazi tanítómestereitt ismerte meg Zsókát első szerelmétmajd Temesváron ügyvédbojtár lett de pechére nagyon megbetegedett .Mivel rövid időn belül híres lettnagyon hamar mester fokra felemelt ,Léda bársony szíve neki teremtetettaz elvált asszonyt imádva szerette.Léda szakítása után ,Ady elveszett halmazra gyűjtött céda nőkről -nőketaz is lehet , ez volt korai halála veszte végül is spanyolnátha végzett vele .[W.B.]
Zamatos szájból folyik a semmiségs hallgatjuk feleletkéntfullánkok hegyeiszúródnak testünkbemíg száraz ajkaink igazat rebegnek ,fáradtan legyintünk rossz percekbenaz emberi gonoszság melegébens jég karikák aprón hullnakfáradt fejünkre .Kő,követ görget vergődő testens latoljuk a szavak szégyenétostobák maradunk mérlegeltende követjük a beteges szégyent ,mert oly világban élünkhol buták vezérelnekéletünk múló keresztjénsóhajtó lelkek menedékébenaz okos embertelenségNem tudni hogy rossz órákbana butaság rossz szavak sérelmecsínján bánni azzal ki éhétoltja testünkbe ,valótlant hadarnak valósan ,s a test beszéde is hűtlenpróbálunk töprengni semmiségenmiközben átkot szórunk szeméreaz átkozott betegnek. [W.B.}
Mikor múlnak kísértések szívembenpiszkos kapuk nyitnak újra utatakaratlanul önzetlen percekbencsak árnyékok végzik feladatukat.Szavak mikor némulnak értetlennem marad semmi sötétségembenszomjasan nyaldosom emberségems önzésemnek húrjai remegnek .Sosem várok maradandó érdemetkifütyült darab néha részvétemethordozza , pusztuló véleményembens nem sokat adok a közvéleményekre.Mikor semmi sem hordoz messzefészkemben kavarognak türelmek ,fogyó erőm talán mind tehetetlenebbs én sem értem saját akaratú végzetem.Bár voltak idők mikor kísértésbe estemégő szívemben lángoltak érdemek ,vért öklendeztem egy csepp szépségérts tapsoltak keményen körülöttem. [W.B.]
Te nem is érted
és talán nem is érzed
ahogy dobog köztünk a lég
füstöt szór az élet
testűnk fölött ,
s holt keresztünk
szendereg.
Még ketten ülünk
az asztal mellett
ketten egymás ellen
s a vágy mi törvényt mér
lebeg a kétségbeesésig
szédítő kékséggel
a cigarettánk füstjébe
míg kezünk még összeér.
Másra gondolunk mindketten
sokat vagy keveset
mérünk perceinkben
egymás ellen,
mindent mindenig ,
mert nincs mentség
a volt szép mindig
és marad a törvényünk
egyedül keservében
gyönyörű sebzett sejtelmek
repdesnek fölöttünk ,
mert nincs más menedék
csak mindkettőnk
magunkhoz mérjük érdekünk
a holtág széléig. {W.B.}
Néha vétkezek akarattal
tudom sorsom megpecsételem
nehéz percek lágy talaján
megpendülök vágy tavaszán.
Sokat kérek s rádöbbenek
nem birkózok nehéz időkkel
felismerem önkéntesen
csúszós talaj felhengergeteg .
Voltam merész ,követeltem
vállamon hordoztam keresztem
voltam szédítő ragyogó némber
és mégis csatám elvesztettem.
Nem szándékom állni lesben
könnyen becsap minden ember
hiszékeny talajon mendegélek
magamból indítom kérelmem.
Versenyt futok az időmmel
én lemaradok ö rohan előttem
bűnt forral keservemben
repülhetek hogy elérhessem .
S ha talán még többet kérek
segély kiáltásra felébredek
s varom szent hivatásom részét
egyenletben szedem az eredményt. [W.B.]