Most még gondolok rád melegen , bár becsapódott a kapu régen képed ,nem fakult meg a keretben csak fél boldogság maradt bennem.
Lassan szállnak el az emlékek , nem kiáltozom ,de álmodok veled ügyetlenül választottál engem zsarnokká tett fájó gyöngédségem.
Bűntudattal töprengek,szó nélkül miközben szívem dübörög hörögve gyakran várom a vigaszt közönnyel de a vágy egyre tétovázik felettem.
Bárhol vagy ,az idő nem hoz békét , csak ha szerelmed s ha vágyad kísér majd mikor átérzed milyen az üresség lehet egy apró tekintetem is sokat ér.
Bennem úgy élsz még , mint elején kísértenek gyakran a régi őszi esték itt vagyok csendben várom ölelésed az őszi csendben minden belefér .
Ahogy múlnak évek lassan elfelejtlek , ahogy suhannak őszben vesző fecskék észreveszed majd hogy egymagad leszel akkor lehet utadon megfordulsz hazafele. [W.B.]
Nyári éjjelekben bőrömre tapad pillantásod, nyári ingert akaszt áradozva szívemben könyörtelen , húsomba mar termékeny szerelmet .
Érzékiségem remegve bomlik szét az alkonyi csend hatalmában , s egymást tükröző lelki világban indulok feléd ,mint Hold alkonyában.
Minden sejtem ébredése édeskés kivilágosodik egyre gyöngédséggel egymásba fogózva éltetik szemem mint önmagában nyíló virágoskert .
Érintkezések egymásba zökkennek , magukért szólnak a matató kezek gyönyörök keverik a pihegő szívet csókjainkból felébredt szerelmet..
Minden szemmérték íves része előtt hajladozik testem és tested között , elég a szó hogy közte megrepedjen burokban szült vággyal forrt élvezete.
Csak a szájunk az, mi alig szétreped kettős színt vall finom érzékiséggel s két színt között, csókok függnek egybe amitől vibrálni kezd reménysége . [W.B.]
Rám tekeredett évek zamata feltornyosult halmazzal , súlyként nehezedik sóvár aromája körül hintve felettem mindazt mit tettem s lettem bölcsen, érzéketlen nincstelenséggel , mert ennyi volt rám kimérve. Időben futok árnyak elől még hosszú út van bejáratlan fütyörészve kapkodom magamra kabátom ,kalapom cifrán megsúrolva érdekek elől, támpontként tartogatom mint védő hiánycikket . És fény felé fordítom fejem a búnak könyörtelen pontjába míg mellettem állnak emberek hitszegően,vagy épp megtérten maguk elől . Rügyfakadás - súgom magamnak álcázzák keményen mit elfelejtettek , vagy mit meg sem kezdtek céltalanul hátrányosan sejtelmesen tekintenek vissza a megtett út hosszára , a vihar szakadására . Lilás felhő füstölög s karikákban száll előlük , mind előbbre-előbbre tolakodnak , sietnek gyorsan ,hogy kezükbe hulljon a halott virágot szült éden, mennyezetében lilás gyönyörűséggel. Füst karikás lesz álmuk egy életre , az idő kegyetlenségében ahova ekével szántott utat kínál többségüknek nevetve szórja hamuját kopasz fejekre , undort köpködve férges nyelvével őrülettel.. [W.B.]
Fürödtem tüzes mámorban s bőröm finom árnyalattal átnedvesedett , kucorogtam ágyamon,mint egy bűnös s angyalok szálltak körülöttem .
Gyakran kértem jussom érdekelten felfedeztem magam élet törvényeit kacagtam a Napba ,kibontott hajjal s távcsővel kerestem csillagjaim.
�"vtam magam mérő tekintetektől babráltam szoknyámon titokzatosan szavaim nem voltak vak látomások nevettem annak, ki szembe kacagott .
Simogattam kezed borús hajnalokon mint bejárhatatlan sziget őrangyala , sírtam, kacagtam mindig, mérgemben szenvedésben lábbal toppintottam..
Ma már tejút felett kacagok a Holdra , torkom szorít ,szomjasnak érzi magát , már csak fagyott szó jön ki a számon kegyetlenül süt a Nap sárga koronája.
Hamarabb halt meg szívem mint testem , nem éltem meg mindent úgy ahogy kell szemem vörös lett a sápadt fényekben durva szavak gyakran sepregettek előttem.
Most tudom igazán, szerettelek téged de nem fogtál meg férfias erősséggel magamban mindent elmondtam neked , ha ott is voltál , de sohasem voltál velem.
Ma már felhő takaró teríti a leplet, selymesen- szelíd,bársonyos- melegen a férfi ki szeret de nem lekötelezett nem érdemel meg semmi jelentőséget .[W.B.]
Éreztem én hogy mindig várni fogsz kitárt karokkal tüzesen égő napon és derűs arcodon az ég mosolyog fejed ingatod és nekem magyarázol .
Kezdhetnénk egy új Világot ketten , puszta kézzel, amin nem fog semmi sem törvényeid majd tisztelni fogom, egyben szívedben királynőd leszek hősiesen .
Mosolygok a zűrzavarban szüntelen , megfürdök barackvirág napfényében , voltak pillanatok, mik jöttek felém égve zavarban jöttem, azt hittem hogy vége .
Zongoraszó szűrődik ki valahonnan verebek táncolnak kecsesen a porban , állsz férfiasan, kéz csókra boldogan , új fényességem lettél a zongora dalban.. [W.B.]
Még vannak csodák az ég peremén még lehetnek kékebbek éji lepkék , még süthet forróbban Nap sugara ha minden életbe több láng hullana.
Meg lehet forróbb az emberi szeretet tovább forgatná szerencse kereket , hajtaná egyre a megkövült szíveket kékebbre nyitnak álmot felhők felett.
Puszta érintések néha szédítenek gyönyörrel megborzongat kék színe, bőröm libabőrös és száll gondolatom a bűnöm s erényem pendül egy húron .
Belefér minden kitaposott életembe férfinak a szava létem sors döntője , kemény fából faragott a csók és bűn a kék madár bogoz egyre szerelmeket.
Poklok kapuja mindig nyitva lehet , nem tudom az ördög mikor bújt belém, de jó érzés ha valaki rám vár előtte és csendre int, bűneinket megfelezve.
És folyton körforgásba menetelünk a gyönyör elöl, majd kacskaringós ösvény sejtése lett már kecses örömünknek , boldog szerelem, nehezebb mint könnyed. [W.B.]
Mint két rab kik egymás mellett sors társak lévén keserű utálat hagyta nyomát szívben az öröklét gyűlöljük egymást mint börtön őrt.
Csüggedve teszed rám érdes kezed de már az sem szeret úgy ahogy rég kínom a te kínod is egy sivár türelem mi összeköti üres rongyos életünk.
Szobák ablakai zárva és száll a por nem jön rád szerelem, sem az álom csukott szemmel figyeled világod egyikünk sem győzött ,csak a kor.
Időnként felvillan régi fiatalságunk finom rózsaszínű bőr rugalmassága , vigaszod gyönyörű irigyellek ezért nem érdekel szűkséges magyarázata.
Mondják hogy ez természetes elem hosszú évek kimagyarázatlan ténye , az élet nem áll meg, másul, színesül , de mi maradunk rabok ketten, egyedül . [W.B.].
Honnan jönnek emlékek a szívbe ? Ha visszanézel szinte hihetetlen , hogy valóság volt minden édes tett mely örökre rád zárta az éji sötétet.
Játékos füstként omlik az életed a márványnál is fehérebben fest ringatod magad kedvesed mellett , ki feléd hajol tüzesen , szítja véred.
Boldogan, még félszegen figyeled testének vonalát fürkésző tekintetét s hiába áll magasabban feletted alattvalód lesz mámorból eszmélve.
S a boldogság heves öröm perceiben. már agyad sem gátol víg gyönyörben nem érted hogyan lelted merészséged e ritka perc drágább akár egy ékszer .
Mennyi emlék zenél követelőzően , derű imbolyog halkan képzeletedben össze esküdt kapcsolata a szíveknek amit a testek közelségében élvezel.
Ma már csak az emléke jut szívedhez , de régi vétkeid mind veled döcögnek és ha új szerelem néha-néha betéved új világot hoz,hátrahagyva a merészet. [W.B.]
Epekedni szemérmetlen csókolózni érzelmesen lánccal összekötni a jelent s a végtelent mindazt mit lehet a voltban , jövőben , mert nem tudhatod mennyi lesz az ára annak mi kifárad és züllötté válhat - az ige. Vétkezni minduntalan - miközben még szólhatsz szerényen , összetekerve ösztönösen - a csendet és úgy lelni érdemeket , mint aki már tévesen , de értelmesen elvesztette amit keresett. [W.B.]
Megbokrosodott éjszaka után undok tökéletesség lep meg mely menekvésre kényszerit s bűnbánóan hagyom ágyam vetetlen . Bocsánatba torkollik minden miközben felveszem kék harisnyám mely talán kivédne egy újabb perzselő kéjes simogatást átitatott sejtéssel mint egy vigaszként hogy éjjel csak ennyire telt. A szerelem túl gyors volt a nászi ágyon, egy rövidzárlatos kívánat veszedelme, mely csömörbe torkollt , mikor asszonnyá tett szavak nélkül véget nem érő éjszaka át férfi ösztönökre bízva a durva cirógatást . Kérdésem válasz nélkül marad csak cigaretta füst remeg enyhén lilás gőzben mindenfele és a csend beszél , mig két szempár figyelme tanúskodik reggelben a történtekről . Majd a délelőttben hálafélét érzek személye iránt együttlétünket egyengeti maga módján , szereti a kék harisnyám , mely biztos meleget terjeszt üzenetként feszesen álló combomon. Bosszantott a csalóka vágy mely unta már a sikamlós vergődő szerelmet , csapzott hajunk összevegyült s ölembe szelíd melegség keményült , szótlanná téve betelésünk . De a kérdés mindig elkerüli figyelmét , s gyengédségem tettre készen szerelmet mímel , mert a kérdés egyszerű lenne az a "szeretsz ? - szó sosem hangzott el. [W.B.]
