kitárom résre ablakom
és betűket rovok-rovok ,
oly láthatatlan víg sorok .
Még remeg kopott lelkem
homlokomon verejték ül
de valami sejtelem cseng
a szép tiszta lapok között .
S ha néha kicsúszik belőlem
a fájdalmas betűk tengere
bűvös körökbe besüpped
tenger fenekére mindörökre.
Mert ma örömmel karolom
válladat örök békességgel
ölelésed bársonyos diadalom
s a betűk között vígan zenél
s eljön a megnyugvásom
karodban véges-végtelen ,
szemedben fürdök az éjben
s a betűk peregnek egy végben .
