Vigyázunk magunkra

• Harci küzdelem ma az élet,
  emberek sietnek,tarka ruhák
  szinekkel festett molekulák
  robotolva mozgó viasz figurák .
  
  Megbámuljuk a fiatal sereget
  szabad elvekkel mindent lehet
  természetes a kedv, s a vígság
  kőrül zajong ,s virággal áld.
  
  Ma még tiszta a lélek kedve
  holnap talán másként tervez,
  nem csoda hogy fennkölt ember
  koldust nem lát,s nem is ismer.
  
  A holnap talán mást rejteget
  meleg szívvel ömlik kedvünk ,
  bár csalódásnak megvan helye 
  a világ szép mert benne örülünk .
  
  S ha véletlenül a szomorúság
  bántalmaz sok porcelán figurát
  telhetetlen, mindig bátor kedvünk
  áttereli másra fájó ítéletünk. 
  
  Vigyázunk énünk sátrára
  kisemmizzük az élet mámorát ,
  csak mának élünk könnyzáporban
  szeretünk hűen öröm áldásban.
  
  
  Vigyázzuk életünk a harcban ,
  bár néha beleesünk a kardba,
  szavak nélkül kiutat keresünk,
• felhők nélküli tett ébredésünk./W.B./
  

Hatalmam álmai

• Ha néha _néha visszanézek,
  úsznak körülöttem terhek,
  lángolnak fények korom estben
  álmomban lágy hangok beszélnek .
  
  Micsoda földi erők a láthatáron
  mik összekapcsolják álmaimban
  a magasságot a földi lehelettel
  és fényeket a szellő lebegéssel .
  
  S megzavartan kitárom karjaim
  színtelen szavaim szivárványán
  csend uralkodik életem nehezén
  a néma szavaim haldoklásán.
  
  Lehet hogy túlfűtött égésemben
  kimondom vágyaim fájó igéit
  másnapba törő egykedvű erők
  lépteim nyomait lassan elseprik.
  
  Küszködök magammal éretted
  véremben hordozom lüktetésed
  társtalanul védtelen magamban
  elvesztett sorsom megdermed ,
  
  hazudnom kéne és elnézőbben ,
  mint aki szabadabb és hontalan
  kigyószemű árnyak bűvöletében
  megfagyva dobog ereimben a vér.
  
  Csupa álnokság hatalmam álma,
  lassan szűrődik felém lángolása,
  szívemben hordom jövőm boldogságát
  felejtve a régen megfagyott ábrándját ./W.B./
  

A tél és tavasz között

• A tél és tavasz között
  komorság és vígság mögött
  kopár fák és nyíló ég közt
  testembe egy álom szökött.
  
  Csak a hold a tanúm nékem,
  hogy könnyezni kezdett az éj
  csillagok közt megbújt felhő
  vágyból kéjbe könnyezett ö.
  
  
  Hol itt ,hol ott órák alatt
  kiáradt víz reánk szakadt
  elsuhant velünk nesztelen
  csónakunk, úgy könnyesen.
  
  Fércelt szerelmünk árbocán
  kacsintott ránk a hold sután
  tél és tavasz közti éjben
  megfürödtünk a szerelemben.
  
  Hajnal és napnyugta között
  csókot szórtunk árbocok fölött
  mélyvörös lángra gyulladt
  a szende csónak , s egybekötött
  
  
  Azóta ott alusszuk álmunk
  s holnapot keresve suhanunk
  vágyainkból új vágy repedt
  könnyes vizünk szeretkezett. .//W.B./,,,

Pirkadó boldogság

• Míg mások boldogan vígan élnek,
  én a bárgyú fél dolgok viselője 
  félénken nyitom meg szívem
  hagyom aludni gerjedelmem .
  
  Míg mások játszanak csalfán
  nekem minden csókom teljes,
  üde Világom néma csalódása
  boldogságom nehéz sóhajtása.
  
  A mában a holnapot keresem
  kéjeknek futó mámorában ,
  s a mának rút , rohanó terhében
  igazi létem már rég elrebbent.
  
  A pirkadó boldogságom öröme
  kézen fogva sétál szíved mellett
  életem elsírta mocskos múltját
  s külön fészket épített neked ,
  
  hogy biztosan ,helyesen álljunk
  kettesben ,megduzzadó élménnyel
  sorsunk egybefonjuk a vággyal ,
  s közben megpihenünk szőnyegén .
  
  Megállás nincs útjaink között
  boldog békesség árad belőlem
  magamban suttogó illatos imámat
  beléd fészkelve örömmel keresem . 
  
  Körülöttünk csend és türelem
  saját szerelmünkön csüng a rend ,
  szivárvány szinü sorsunk öröme
  a bennünk érö emberség törvénye. /W.B./
  

A mi világunk

• Ilyen volna a kor melyben élünk
  bársonyba borított rémület ,
  vagy csak a fény bújt az árnyba
  és néma csendre intett,
  hogy palástba bújt kitöréseit
  sziszegve rugdossa felénk ?
  Ez volna a bíboros világosság
  reménytelen napoknak szédülete
  mi virraszt emlékek között
  sötét szenvedéseket,
  piros szúró szemű rémülettel
  vad támadásra készülő fennkölt
  zengő kiáltásokkal.
  
  Úgy hasit fejünkben a növő harc
  kések ,géppuskák zakatolnak 
  nyugalmat ,
  s fájdalmas akkordokban zengnek
  zongora dallamot ,
  virrasztva ébren reményt sokat
  s már nem oldoznak fel,
  csak törvényt törvényre halmoznak
  s a szél sem vigasztal már
  csak csapkodja zárt kapuk láncait
  a vakságban ,
  míg ébredezünk , s várjuk a tangó
  halálos bódulatát.
  
  Mert ezt terveztük meg emberin
  zűrzavaros bogáncsos zivatart,
  testtel védett délceg falakat
  építünk halál puskával ,
  s mögöttünk lépkednek árnyak csendben
  legtöbbje göndör angyal hajjal ,
  s ziláltan lökdösnek 
  szélfútta sziklák között
  míg megvillan a fegyver kezükben
  s vad világban, vadak között
  sétálunk némán ,
  míg fütyülni kezdenek a bombák
  nevetve, fáradt testünkre./W.B/

Izzó lángok

1. Feltörő nyugtalan éjben
   testeden felhő köpönyeg
   zarándok utadnak halk lejtőjén
   sebedet nyaldosod nesztelen.
   
   
   Körülötted vidám szeszélyek,
   a zsongó életnek karimáján,
   halvány hold fény homályában
   csend -szűrődik át a lelkeden .
   
   Hűvös lég ereszkedik halkan
   áttörve lelked fájó sejtelmeit
   fél álomba ringatnak igézetek
   és titkaid felett ítélkeznek .
   
   
   Szárnyatlan napon szerteszét
   édes és keserű káprázat mögött
   néha vétkekben tévedt pernyék
   körül táncolják üres testedet.
   
   Megunt vizek mosódnak arcodon
   hogy elhibáztad tán a dallamot
   s törékeny hangod keserű láz
   szítja a lángot mi velődbe vág.
   .
   Mert diadalt elérni csak álom,
   vágy,es beteljesülés esküje ,
   s a lobogó tűznek forró lángja,
   lobban benned hatalmas erővel.
   
   S ha elérted a győzelmedet
   fájdalmasan törlöd homlokod ,
   s ajkadról zengnek dallamok
   izzó ,csendes csókban fulladók./W.B./
   

A nevek világa

• Bűvölten szakad ma rám a vágy
  magamba szívom télnek harmatát
  kacajjal hátra vetem kacéran fejem
  de sírásba torkollik búsan a szívem.
  
  Ma neveddel játszottam csacsin
  lapoztam könyveim illatos lapjait ,
  bús véremben téli harmat csöppje
  egymásba futnak titkokat betűzve
  
  és szemem álomra nyílik halványan,
  körülöttem már csak a hold pislákol
  neved az éjben betűk töredéke
  régi bűvöleted sóhajba mélyed .
  
  Szertelen vágyamban semmi sem elég
  csak a neved, ami külön egy büszkeség
  csalfán játszok neveddel a téli világban
  tépdesem játékkal a sok szóvirágban.
  
  Mert könnyeim kimosták a neved
  keresgélem a sok betük között
  forró agyamban csupa név rend
  elkápráztat engem,,álmodozva téged.
  
  Szelíd lelkemben csöppnyi áhítat
  minden betű egy új j nevet fakaszt
  te mit sem sejtve gyökeret hagysz
  a magam világából játékot faragsz .
  
  
  Karjaim szorosan ölelik tested
  betűzöm lassan, becsesen neved ,
  s mosolyogva nézem kíváncsiságod
  ahogy ,elfogadod , kedvesen játékom./W./B/