A kihült láz-----Vilhelem Margareta

1. Bágyadtan keresed pihenőd
   fakó panasz ajkadon ,
   érzed kihűlt éber szerencséd
   szíved csupa kárhozat ,
   tagjaid üresen,lomhán lógatod
   árny remeg arcodon
   nem árulod keserű vigaszod
   tűnődve magad lazítod.
   
   
   Szíved egyetlen dobbanásában
   keresed tavaszod
   foszló csillagok szenvedélyében
   semmi mámor
   kidőlt vészednek rettenetében
   lézeng a magányod
   kirajzolódó tested meztelenségében
   emlékeid alkonyt várók.
   
   
   Keserűségedben vágyódsz ölelésre
   pupilláid szívében,
   kisírt szerelmed merengésében
   szemeid könnyeznek,
   arcodon forró lángok remegnek
   érintéseid hevesebbek,
   s a reménytelen reménységedben
   is csókkal zárod keserved.[W.B. ]
2. [Verseim jogi vedelem alatt allnak
   
      

A szerelem él-------Vilhelem[o]Margareta

1. A szerelmem él ,
   meghunyászkodva a lázas lázig
   szívem gyönyörében alázatig,
   fájdalmamnak foltozott foltja
   testemet ölelő forró karjaidnak
   darabja .
   
   
   A csókom éget ,
   borostás arcodnak mosolyáig
   gyönge érintéseid varázsáig
   hullámzó érzéki üde sejtjeid
   szerelmet ígérnek a gyönyör útjáig
   roskadásig .
   
   A kezem simogat ,
   bánatos lelked titkos gyökeréig
   tépett sorsodat kiittad fenékig 
   szívembe foglaltalak világ végééig
   gyönyörben ringatlak szenvedésemig
   örökben.
   
   Enyém vagy ,
   vágyaim szívet éltető ritmusáig
   ébrenlétem örök mozdulatáig,
   testemben hordozom szerelmed
   mint várakat őrző védőbástyáik ,
   a másvilágig. [W.B.]
   

Mint virág a virágnak----Vilhelem[orminisan]Margareta

1. Forgalmas időknek közepén
   micsoda csalfa délutánok futnak
   átizzadt éjszakák szomjában
   ketyegnek rímeid lassacskán.
   
   S mint aki szemléli halkuló jövőjét
   metaforába fojtja szemfedőjét ,
   a selejtes ,tárgytalan délutánba
   mely fölöttébb szebb lesz talán.
   
   Hétköznapi illatos izzó égen
   átfut zavartan kacsintva a szél
   boszorkányos ,bűbájos idő mentén
   vígan elfújja éved amikor születtél.
   
   A vissza nem hozható fogyó idő
   elmerengve romlásba kerget ,
   feltekerve hajtod víg emléked
   elérzékenyülve megleped idődet.
   
   Mert fontos neked az esti szél
   kócosan fújja sápadt arcod rímeit
   opálos légüres tér nyílik feletted 
   visszanéznél ,de nincs merszed .
   
   Mert tetszetős a földnek dicsősége
   röppen szabadon néha tréfát keres
   álmaidnak sötét mélyülő gödreiben
   éberen hív tisztább jelenidőbe.[W.B.]