- Csak én ismerem a régi kertet
hol aranyban ugrált a nyár szíve
álmaimban könnyű ébredésben
hiába kerestem fák között tested .
Bach zenére ébredett emlékek
keringtek felettem réveteg ,
s a hajnali harmatok csöppje
csókokként rebbent szívemben .
Úgy vártam ,hogy repedjenek
kökörcsin virágok színekben
szirmaikat arcomon viselem
de sírásom nem állítják meg .
Csapdát állított az idő keze
váltottam unalmas érzelmeket
mi lesz ha megáll bennem a kéj
s a párás fák között meglepnél ?
S mi lesz ha majd jössz Világodból
üresen összezárt ajkakkal ,
némán hoznád vágyaim hevét
lehet sírásom sem bírna szóra.
Új Világ sütne fák között fényt
átölelném kapott szerelmed titkát
hideg harmatcseppek a néma éjben
tüzesen forrnának szíved csendjében. [W.B.]
- Ellobbant a villám
fénye tompul
fájnak az emlékek
dideregve csonkul.
Selymes hajnalban
másképp látunk
a langyos aranyban
serény a gyászunk,
dalunk visszhangzik
fut utánunk.
De oly nagyon távol
maradnak álmok
kinyilt jégvirágos,
hegyes tűket fogunk,
fájnak ujjaink
ziláltan lihegünk,
fagyot énekelünk.
Száll énekünk ,messzire
gyolcs láng elménkre
vágyaink suhognak
könnyen elmaradnak
vért izzadunk
a fagyos éjben,
égi meleget
kívánunk a fagyban.
Dalolj csak dalolj,
nyirkos álmunk
bolond vérünk
hamar kihűl,
vörös csillagon
csöndes ravatalunk
örökre meleg marad. [W.B.]
