Az édes feleség---Vilhelem Margareta

Az őszben ingedbe belefújj a hideg
kabátod gallérját, lassan felemeled
magadba roskadsz de felkészülten
ha netalán egy barát még is felismerne. 

Hajad ázik ,lucskosan szenved
gerinced térdedig ér meggörbülten, 
keseregsz alkalmi szív fájással
nem az vagy ki voltál hajdanában.

Otthon a kedves vár és nem kedves
hajnal fele még nem ordít csak les ,
bevallod neki mit el nem követtél
hogy békesség legyen szavak nélkül.

Senki sem tudja honnan érkeztél
sem azt hogy melyik úton jöttél
a titok egy nagy gond, sebaj kibírod
amíg kedvesed még semmit sem szól.

Közben hajat törölsz nyugodt kézzel
mellyel pofont kentél le neki az éjjel ,
szíved fáj , szúr ,csontjaid dermedtek
de karba tett kézzel nézed kedvesed .

Hajnalban rájössz .alig múltál negyven
látásod meggyengült, szemüveggel nézel
megereszkedett izmaid vizes kék ingedben
olyan mint a kicsavart törülköző reggelben.

És mégis vannak titkaid incselkedőek
alattomos bizsergéssel figyelmeztetnek ,
s ha kedvesed kacéran simogatja fejed
arra gondolsz akitől jöttél hajnalt faló éjjel. {W.B.}

Aki mer az nyer--Vilhelem Margareta

Felfordult Világ dagadt képviselői
szürcsölik hatalmuk fehér elmével
szürkeállományuk megmerevedett
ólmos agyukban felhő hideg rettenet.

Vérmes szemeikben kiszabott nézetek
szemüveg mögé bújtatott cselességek
csak búja homályban látják a pórnépet
nem fontolják meg a hülyeségüket .

Gyávaságuk pénztől függően remeg
kinek nagyobbra, kinek kevesebbre ,
pofonegyszerű közömbösség ütemére
rázzák egymást nyirkos ,hájas kézzel . 

A hitük oly ingatag egyszerűséggel
váltanak pályát ,mint váltó vonatsínek ,
kíváncsian figyelik melyik életképben
tudnak helyt állni , egy újabb négy évre .

S ha forr a nép nagy templomi tereken
ők a világ urai markukba röhögnek ,
nem sápad el arcuk ,ég nem ver tetvet,
gyűlölettel ,hazugsággal tömik a népet. 

Hatalomért harcolnak, papolnak vakulásig
hangjukban ellenséges szavak elmúlásig
hangosan kopognak ,lopnak a búcsúzásig ,
a pórnép tehetetlen lett ,de nem sokáig.[W.B

Osztonosen---Vilhelem M.[W.B.]

Milyen sokszor
félig élve , félig halva
álmot kergetek magamban ,
gyakran
dörzsölöm szemem 
mikor senki nem 
látja,
tűnődök selyem párnámon 
kék házi ruhámban,
míg a valóság bennem
felderül
átölelve közönyöm.
De sokszor 
kergettek jótettek 
őszinték ,
mint elátkozott királynőnek
ajtót nyitottak 
apró szentek ,
s talán egyedül mentem
néha merészen
mélán ,illatos szellőktől
kergetve ,
völgyeken ,hegyeken
repültem
és inkább csaltam 
mint csaltak ,
vaskarmok hóbortosan 
el- el kaptak ,
s ma sem tudom akartam
vagy akartak . 
Most olyannak képzelem 
magam ,
mit akit fenyegetnek 
sokszor
és bizonyítják tények 
életem vétkeit ,
mit nem kívántam
de kaptam.
Ma csak kószálgatok
erre meg arra
hóbortosan 
és árulom mindenkinek
mit adtak,
keveset érnek nekem
de másoktól 
kaptam ,s viselem
hogy érezzem szeretetem
s olykor
a felhők fodraiból
merítek erőt ,
míg erős karmaimban
bugyborékol
egy szelíd hangú nevetés
ösztönösen szűkösen. [W.B.]

Egy parki séta meséje---Vilhelem M.

Szerettem volna akkor kedvesen
mikor még csak megkísértettél ,
de arcomon fura mosoly merészelt 
szemeim furcsán feled néztek.

Felhős nap volt, szürkül a nézésem
nem tudtam hogy felém nézve nevetsz ,
minden lépesemre egy kis apró neszre
áradt belőled testednek a melege.

Vontatóan beszéltél talán furcsán ,
meséltél összevissza mindent halkan ,
kezedben napszemüveged figyelte
magassarkú cipőm kipp-kop -ját, nevetve.

Égszínkék ruhámban ,bőrmellényben
nyakamon díszítő elemek nélkül ,
szégyellve ,magam státuszát melletted 
hamisan cipőm kopogását figyeltem .


Most talán várom a holnapot érdekkel
ugyanott sétálok parktéren ,figyelmesen ,
cipőm már nem kopog csak topogott
és hallgatnám humoros monológod.

Véletlenek, talán egyszer jönnek felém
hirtelen, mint vad orkán szelek kergetnek
nem találnak más pajkos sétatereket
két embernek kik egymást megérthetnek.

Kevés ésszel néha meggondolatlanul ,
nógatnak csodák mik sorstól kapottak ,
szerencsémre napszemüveget figyeltem

hirtelen mellettem ,szinte véletlen .[W.B.]

hirtelen mellettem voltál, szinte véletlen. [W.B.]

Téli szonett--Vilhelem Margareta

Friss az élet a tél hidegében
feszül rajtunk ártatlan jég csoda
arcunk pirosságát megdöbbentően 
pótolja az ősz pucér sápadtsága.

Egy pár hónapig nyár eltűnőben
felkopott állal nézzük letűnőben 
a sarki csillagok meleg tekintete
bármikor készen áll feltűnőben .


Nem vagyok szomorú ,a tél komoly 
élet borzongató hatást borogat
s ha netalán csak egy hó gomoly ,
akkor is megszépít bizonyos dolgokat.

Azért állunk türelemmel továbbra
varjak kárognak örökös sablonokat
s az alkonyok min később érkeznek
a hosszabb nappalban szebb az élet. [W.B.]

Mig a világ van--Vilhelem Margareta

Míg a Világ van
az örök üzenet
nem szállhat csak el
nem kavar szelet .

Bokrétás hajnalban
nem tűz lángot ránk
botladozik csendben
akár a bomlott ág

Vihartól vert álmunk
nem lehet csak kék
van még valami 
ami bánt és ég.

Késő estéken 
néha nem fúj szél
néha úgy érezzük
szenved aki él .

Bár a hajnal lángja 
hozhat jobb időt
arany koszorúban 
sodort múlt időt.

Néha éget,fáj
míg a Világ van
de botladozni ágban,
elszenvedett zaj.

Februari éghajlat--Vilhelem Margareta

Körös-körüll hatalmas szürkeség ,
februári áradat egy hűvös légtömeg
a föld fekete, a tenger még jegetlen
miközben Szaharában a hó kesereg .

A meleg- hideg nyirkos belsejében
nem érezzük még a tél tündöklését ,
csak keringőzik a szél vakmerően
sejtetve halálát ,győzelemről énekel .

Csínján bánik a tél a közelítéssel
megszegve minden törvénytételt 
valljuk be változott a hőmérséklet
talán közelítünk a forró égövhez.

Nem a természet hibás személyesen ,
benne van a keze az emberiségnek
a zöld levelek hullása is sokat késett ,
s a gyárak füstjei ontják a hőséget. [W.B.]

Még mindig----WB.

Ezek az úgynevezett rohamok
után , megint állunk ,
te a falat támasztod
én hűséges hallgatód 
félrehúzódók ,
kedvünk mostanában zavart
szerintem 
nem egyre gondolunk .
Te már túl vagy a haragon
nekem a gyomromban az undorom
okádja tehetetlenségem ,
de fogjuk egymás kezét.
Bár pont itt nem vagyunk,
s mint valami jégcsapok
olvadozó kedvel latoljuk
melyikünk engedje el
az érintkező testrészt .
Szólnék de valósan 
én sem tudom
mi történik velünk ,
se bent, sem kint nem vagyunk
mély hangod
céltalan ,különböző változatok
önmagunkban suttogják
a megengedhetetlen mondatot ,
így túl vagyunk
egy szokáson ,mit nem tanultunk ,
egyfajta önvédelmen
mit csak időtöltö percben
használunk
és félrehúzódsz a faltól ,
hogy jobban látszódjon 
eltévelygő gondolatod.
Lábujjhegyre magasodom
igyekszem elérni arcod
s megtapad ajkadon
a búcsúcsókom.
És valami ismeretlen felé
haladunk
az unalmas láb állásból,
kecsegtet egy hamis lehetőség
a kérdés függ még,
s te csodálkozol
szemöldököd összehúzod 
és kalapod matatód.
Még lehet -e javítani
amit elrontottunk?
Bár mindketten tudjuk
az okot
ó két bolond. [W.B.]

Néha válogatunk----W.B.

Néha válogatunk ,
csak annyit engedünk amennyit bírunk
néha csak szükség kérdés 
máskor harcias epekedés ,
mert játszani lehet sötétségben
szavak tódulhatnak merészen,
szemedben csilloghat harmat csepp
amikor minden menthetetlen.
És ha tompán suti a fény a szemed
sóhajtásom rólad epekedő
s a zsúfolt terek nyüzsgéséből
közelebb éreznélek ,
mert egyedül az úton elveszek.
Így légy irgalommal velem ,
múltamból ne tiltsd meg becsületem
hadd hogy keretezzem be szíved
és halára táncoljam éjjelem.
Mert most is virágzik a nyár
bódító illata már csak parány
de ár sodrásában rémült éjszakán
fázom,magamra rántom kedvesen
szeretett jóságos lelked ,
s várom tudatosan
az őszinte elismerésed. [W.B.]

A felfedezés----Vilhelem Margareta

Talán túl gyáva ,türelmes voltam,
talán szelíd szavak hordozója
az eszme ,mely vezérelte utam 
daccá vált forró fogadalmakban.

Néha merengtem álmos időkben
elenyésző unalmas hetekben
az éveket már percekben mértem
reményem az örök idő mércéje lett.

Veszélyes nyugalmam malomköve
szikrát csiholt csábítva keresztem ,
lehetetlen tettek képviselőjeként
felrepített égig ,majd földre ejtett.

Megzavart szívvel, vidám szemmel
figyeltem a csonkig elégett éjeket
elzsibbadt érzelmek keltek ki belőlem
mik férfi kezekbe repítették testem .

Így boldogságom zavart dadogása
szemérmetlen séták úttörője lett ,
s asszonyi ősi vad kíváncsisággal
megfogózkodtam erős férfi kezekbe .

Ma már elképesztő tudásom idején
vágy lobog bennem, boldogság mindenén
szerelmem szegénysége büszke lett
múlt időbe temetve bűnös szégyenem. [W.B.]

Igy is lehet----Vilhelem Margareta

Úgy támaszkodom boldogságomra
gyöngyözik bennem gondok gondja ,
izgalmukban keresnek pillanatokat
fekete lombok között megbújva.

Váltig hirdetem erős akaratom ,
ablakkeretem elengedem végre
támaszkodásom bennem elégtétel
számadás lehet ölelésem bennem.

Szeretni jó,velem marad készen ,
vaskarommal mindent bekebelezek
a sok hajszolás csak emlék lehet
magam számára is vidám az élet.

Szeretetben nem lehet semmi rossz
egy-egy perc, mindent gyönyörben ,
támpont lehet bent szívem lüktetése
boldogságom csókra kényszerített .[W.B.]

Lehet újra kezdeni---Vilhelem Margareta

Vidám vagyok,hogy találkozunk
sok minden kimaradt belőlünk
sok mindent tudunk egymásról
együtt gondolunk lehetőségről .

Ezelőtt egy évvel is találkoztunk
váratlanul barátaink réven ,
te mindig a kék kockás ingedben
tartózkodóan szemembe néztél .

Elsiettük rég az öröm pillanatot
s félreálltunk ,el-elmaradtunk,
fals sétánk fák között gyakoroltuk 
de fázott bennem vékony öltönyöm .

Most újra itt itt van ez a nedvesség
elszántan határozottan lépkedünk
beszélni nincs becsületes kedved
talán még újra kell várnunk egy évet.

Kezdhetjük és folytathatjuk végleg
nem fázom ,megadom magam érted ,
valahol megvan a sors könyvben rég
lehet megfagyok ölelkezés közben . [ W.B

Ki merre---Vilhelem Margareta

Emlékszel hányszor mentem el 
hogy talán vissza sem néztem ,
de még sokszor visszatértem
ahol te vártál, a tó vize mellett.

És százszor elváltunk vétkesen
perlekedve ,majd hűen kibékülten ,
égő homlokomon járt forró kezed
s kitudja hányadszor szerettelek.

Te felém hoztad napfény meleged
s tó vizében fürödtünk csendben 
apám lehetnél ,viccelődtem veled
s te nevetve fejest ugrottál a vízbe.

Kitudja hányadszor vártuk a véget
különös neszek közt holdvilágos éjjel
még emlékszem,de rég volt istenem
néma vallomásod remegtette szívem .


Jól esett ülni néha a part szélén
ujjaink az illatok legében ölelkeztek
az út előttünk állt , kék ég felette
nem tudtunk dönteni, ki merre fele.

Ma reményteljes arccal, víg tekintettel
várlak a tó mellett ,vajon merről jöhetsz
a tavat csak nézem,kiszáradt holt hely ,
elúszott minden kincs ,sivárság jelében .[W.B.]