Üres lett minden hiányodbanlázasan keresem kesernyés illatod,s várom nesztelen türelemmelszűz éjszakában kinyílni ajtód.De minden ott van kint dicstelenbennem szunnyad a láz meztelens tékozló szemrehányások között veszteségbe botlik őszinteségem .Fontos üzenetek érkeztek illatosaktele tiszta sorok halmazávals töprengő alázatom fércénmagamban botlanak háborgások. Mert ugye fáj neked is az ébredéskörül ölelve ittas melegséggelszédülő fejemben értelmetlensercegnek közönséges szennyek.S a vágtató szeleknek zűrzavaránmég keresem tested melegétde holt avarban száraz levelek köztmár csak alázatom fáj rémek között .{W.B.
- S amikor a hold kapuját nyitja,
éj ragyogásában
felcsigázott szerelmed lángja
megremeg ostobán
megalázott tört szavaiddal
keresel választ
Kitárt testedben harang szóra
megdobban szived
s nem tudod letagadni soha
hogy szerettél
akkor is ott a hold nyitányában
a pöre ég alatt .
Csak az imádat mi elhamvasztaná
testedet bennem ,
vérző sebeim s tilalmak titkai fölött
keresnem kéne
a boldogság és halk gyönyör között
a kérdést varázs szóra.
S én szerettem saját vétkemet
vad őrületemben
képzeletemben veszve volt minden
az ész képtelen
felfogni értelmetlenül a lehetetlent ,
mi benned ragyogott.
És álltunk a nyílt ég karimája alatt
bíborvörös vakságban
bocsásd meg nekem tévelygésemet
az éji hang zajában ,
felelet nélkül maradt örült kérdésem
örökre, érthetetlen számodra ./W.B./
Valami fura fényt keresektudatlan éhes művészettelajkamon szavak érces harcamég kimondani is kemények .Láthatatlan semmiségekfontoskodnak körülöttembüszke látomásaim bőrénvaskos ,mély megsebzésekkarcolják bőröm véresreidegsejtjeim bősz didergésévelvágyam sikolt sebezhetetlenelháríthatatlan kényszeredéssel.Csak kacagjatok buta embereka nem érdekeltség rejtelménfeltörő eszméim verhetetlenekde csak lázongó kicsiny fércek.Bentről dudorászik bánatom két sóhaj, sok könnyek felettfeszült idegem felismerhetetlenkápráztatom vígan érdekeltenkisimult testem fénytelenségét,miközben nesztelen gyalázommegtört életem, mi elviselhetetlenés szaporán fojt forró lélegzetem.{W.B.}
Boldogságbanminden év végső napjaibanangyalok szállnak a földrekét marokkal szórnak áldástkis szívükből Isten malasztdobbant lelket hevesebbet.köszöntve az új esztendőt.Tizenkettőt üt az órabársonyba burkolt becsúszóraóév megáll csak egy szóraés kéz kezet fog egy pillanatramíg az óév és az újév boramáris pezseg poharunkban ..Az újév érzelmei boldogabbak , mint tán hinnédfontosabbak mint oév titkamert mindenki nehezen bírjaa megmaradt rossz emlékétszemeinkben kis örömtűz ég jelzi hogy pereg már az újévéljen sokká a bór és kenyérlegyen gazdag , szebb az újév. {W.B
Ki fáradt napjait kutatja
tegnapban és mában
résre szűrődött szeme világa
ne nézzen vissza ,
mert sodródó árnyak mementója
parázslik tova.
Fuldokló szavak dobogásában
ölelést lát elárvultan ,
s szomjazó ajkakkal akadozva
suttogja a holnapra
mit öleléssel kapott a mában
kínos magánságában.
S reménytelen vágyának vágya
meztelen fájdalom ,
bilincsbe kötött lakat súlya
két kulcsos zárlatos ,
s irgalmatlan,törékeny mosolya
zűrzavaros eufória .
Mert bolondosan kacsint a holnapra
szüntelen fájdalma,
s irgalommal tekint a jövő sodrására
mi billeg ide-oda
vergődik mint zárt kalitka madara
de egy a kulcs mi nyitja . {W.B.}
Könnyű álmom tiszta neszén
borongós hold kanyargós udvarán
tékozló undorító szelek
hajam borzolják
és fáj a csökönyös magány
leplezi magát az árvalány
tördelem kezem könyörtelen
álmomban buzgón, könnyedén
füstölög a hamvadó cigarettavég
hamut szórva szerte szét,.
Kései szerelmem csábos kézzel
velem lebzsel selymesen ,
borzongok lepelbe bújva szemtelen
a legszebb csillag keblében
fordul a kocka , s bájos érzelmek
kezet simítanak ismeretlen ,
s én halántékom dörzsölöm
kínjaimmal összeszűrten
miközben alázattal térdelek
előtted könyörtelen halandóként ,
üdvözítem érzéketlen léted
miközben szeretkezek
legszebb éjszaka füstjében
és száll felettem kékes fehéren
tovább a múlt és jelen
kutatok mély szenvedésben
álom szülötte cselvetésben
hogy hozzád simuljak veszetten .{W.B.}
Percei a hideg, lucskos évszaknakvándorlás az ősi otthontalanságramegfagyott szél már egy- két napja sodorja élccel az örömét magával.Saját maguk erején felbőszülvehajszolja egymást a Nap- Hold tere mind sürübben kerülnek cseréresietnek kajánul hogy ez se ,az seérjen hamarabb , törvényt követvekavargásba zavarodnak a tél hírérepárás ködös lesben szemtől szembea szél megtoppan e cseles kilengésreitt is ott kifulladva, lengén cselekvésrebuzdul , s befúj vígan madarak fészkéberemegteti a csipogó madársereg honáts decemberi jéggel körbefújja csókját .Majd vastag ködben leszáll mindenfele ,jelképnek képzeli az Advent lángolásátálmokat kecsegtet az ünnep vasárnapjánigazolja a december törvényes életmódját.{W.B.}
Indulnék feléd magányomban ,bár riadtan érzem tévedésemaz ösvény ugyanaz észrevétlenörülten keresném forró testedet .És indulnék feléd megszokásbólfélve ébredezek határozatlan,szívemre hallgatok rendületlende magamra vagyok akaratlan.Feléd vonz bozontos ösvényedkísérnek bennem ismert szavakforrnak testemben izzadt lázakde alázattal várom búcsúszavad .És rendületlen bölcsességeidfülemben panasszal keringenek ,lázas hévvel keresem emlékedhiányzik bársonyos érintésed .Testem követel, zuhanva rebbenmellemben furcsa izzadó érzelem ,gyűrött hajszálaim megszürkülneks feledésbe merülnek szenvedések .{W.B.
Mint összefogott boltívek karjaiúgy tartjuk magunknak a reménytszenvedélyes csókjaink titkais ajkainknak lángjaitestet test mellé hálával szorítgyöngédséggel bizalmat szít ,hogy bizonyítani tudhasdtiéd vagyok mind egyben .Mert őrizzük egymást az időbenperceknek túlhevült lüktetésévelérezzük a kezdet és vég szentségéts oly bizalmas csattfészkelődik minduntalankettőnk közé forró lánggal ,mi forrósítja könnyeink.Belénk olvadnak csókjaink hatalmamegváltóként testünk kedvére ,s rohanó vággyal és üdvösséggelleszakítjuk a százszorszépet.Minden vágyunk teljes,szemünk egymáson pihentitkosan a mindenségbens ölelő karjaink melegekbizalommal keressük egymás szívéta lüktető vérnek melegében. {W.B.}
Van hogy néha fájón töprengek
hogy fakul életem de megvetem
a hervadásnak minden iszonyát
panaszommal keresem Fortunát.
Volt életemre borítok szemfedőt
ha az istenek is majd adnak erőt
bár fáj az élet apró közömbössége
de méltósággal harcolok ellene.
Semmi kihívás, csak csöndesség
ül szívemben fájdalmas közönnyel
de kiteljesedve szítom a tüzem
simogatva testemben büntetésem
S ha forrni kezd borús kedvem
bent marad bánatom őrületben
imáimat búgom lemondás egére
Vesta-szüzek legnagyobb kedvére .
Majd egy vonalban az örökös tűzzel
örült gondolataimban megszegem
vérző testem fájó kötelezettségét
lehet tekintélyt tiszteletet nyerek.
Felvidultan megkorbácsolt testtel
víziókat kergetek vígan a semmibe
s derült arcomon simulnak a redők
gonoszok horizontja mellett vergődök.. {W.B.}
Gyötör az álmatlanság némánpárnánk gyűrött, hajam bomol ,s fülledt éjszakának árnyékángyönyört ölelünk kéjjel szabadon.Mindketten egyre gondolunkpókhálón futkos csillagunknyugtalan kis rezzenetkéntmeditáljunk egymást untalan.Az égnek kékes boltozatánminden csillog nyugtalanhalántékodhoz bújva sóváranalkonyatig arcod csókolom.S ha virrad sárgás bíborbanszíved lüktetését hallgatoms a napnak déli horizontján csókról csókot szomjazók.Homokóránk fogyó ébrenlétbencseppjét szórja az estén át szemmel szemet keres pupillánkkéjes ölelésnek kedvtelésében. .{W.B.}
Oly szomorú nélküled ,s ha kérded nem is érted hogy lángoló napjaim derekáncsókjaidról álmodik a számölelésed halmaza kergetegy pillanatra a mindenségbe ,s míg forgunk a végtelenbenmagához ránt testedegymás egyenletébe.S a vágy mi tartja közelségedbenne van a törvényünkbenizzadó testünk könyörgésébe ,mert oly szoros a tett és ige ugyanott forog a térbenahol gyökerezik az ág és lombahol két marékkal összeszedemszavaidnak foszló perceitragyogó csókos hajnalon. {W.B.}
Ki visszasírja volt eszméjétszirmokat ejt könnyedén ,sziporkázó fények közötttövist ültet a szívénvad viharos szépséggelszínes álmokat ül közönyén ,s halk dallamok zsongásávalarany szókat sző ébresztőn.Ki siratja röpke mámorátsuhogó csendben él ,vad szelek tekeredneksóhajjal folyosódnak cseppéa lángokkal kigyúlt arcokés szemek szögletén ,öntudatlan repdeső lázakégetik halovány pillanatát.Kinek csillog mindig szemes ajkáról árad a beszédemlékkel él ,szivéböl árad mindig a melegvágy és remény gyönyörén ,zsibbadt karok elevenednekmelegség rázza meg testétmindig őrzi szerelmét ,szívek őrizkedjeneka vágyat nem sepri el a feledés . {W.B}
Vajon van-e valami miért érdemesigazoltatni magamatvalami csodás szemfényvesztésmi eltakarja arcomat,csókos asszonyi mosolyom oly keservesminden lazul alattamkésői siratóm már régen nem könnyes elhagyva ketté szakadtamvérző hússzínű ködös légben maradtam.Kémlelődök jobbra balra hasztalanreményeim szaladnakvérző szívem lüktetése nyugtalanszemeimmel keresemágas ereimet, ahogy dúsan dagadnakpirosan vagy kékesen ,míg rút rettenetben bűneim vajúdnak ,s alvadt vérem kihűltensiratja az emlékeim süketen a fülembenBár ennyi volt csak , kimérten szűkösende kezeink még beszélnek ,s ha már fészket nem raktunk közösenmagukban nyöszörögnekáldott csókjaink kivirágzó kedvükben ,s az ördöggel szőtt cselekkelcsokorba fonják szavainkat fércükkelremegtetik ajkainkat egy végbenhúsunkba marnak, s emlékeink eltűnnek.{W.B.}
Ki többet bír mint amire képesegy pillanatig boldog, szokatlan ,szívében hevülnek lázas reményekmagában jobban hisz , izgatottan. S a szenvedély mely múlik lassankihűlt pernyeként hull lázongóantestében csak nyugtalanság maradszelíd szívében kéjjel borzolódnakörök kételyek , keresve nyugalmatgöröngyös talajon kecsesen , puhánegyedül kóborol percek izgalmábanőszülő árnyékában torzan botorkál.Valami sajog azért bent szüntelenbár kívül úgy tűnik minden rendbenéles harc folyik test és szív közöttmegfagyott ember vér rideg küszöbén.És suhognak gyászos kongó szavakfeje fölött keringnek némaságokvédtelen testén pöre iszonyatokegyenes rendben búsan felsorakoznak.{W.B.}
