- Hol vagytok ti régi barátok,
ti simogató szavak ,
kik tiszta szemmel láttatok
rejtelmeket susogva
s a hóbortos boldogságnak kerekein
örök hódolatba zártatok?
Mert bölcs gondolataitok
most dölyfös szemekkel kutatnak
a kimúlt évtizedekbe hullva ,
s bennem lebegnek kutatva
lágy mosolygós illatokkal
szivárvány színekbe bezárva
összetörve tehetetlen testemet.
Elmúltak már csillagos harmatok
bolyongós forró napsugarak ,
sötét szemeitekben csak kíváncsiság rejlik
s hátat fordítottatok kinyílt fullánkkal ,
míg arcotokon a megvetés pillája rezzen
durva hangotok csupa köpködés ,
s kapzsin markoljátok kincseiteket
fátyolba bujtatva fénytelen arcotok
csúszva -mászva kígyó módon.
Testem megtelt már édes fájdalommal,
tekintetem rajtatok csüng nyugodtan
a mennyei harmatban minden nedves
míg istenek hada kering feletettek
kitárt kapukkal várva titeket ,
s a kutató szellők nyomán
a régi fáklya fények kimúlnak ,
mert minden elenyészett
csak én lebegek feletettek ,
kitárt karjaimból rózsaszirmot hullatok
kegyelmem határtalan ,
örök szeretetem nektek odadobom../W.B./
- Sétálva,parkban találkoztunk
összefutva véletlen
percek lüktetésében
zártan egymás arcát figyeltük ,
egy -egy pillanatot
a mozgásunkban,
s mennyi titkot rejtettünk
zavarunkban.
Te mosolyogva néztél,
nyáriasan kigombolt ingeddel
bőrödön még a nyár illata
szinte túlvilágian
szelíden futott tekinteted
egy pillanatra
izzadt testem keresztútján
ítélkezve felettem .
S szemembe szikrázott a nap,
hunyorítottam ,
s mint aki semmivel nem törődik
véletlennek véltem ,
mégis ítélkeztem rólad
kissé értelmetlenül figyelve
magam előtt az utat
majd téged ,s magamat ,
lüktető vágyát véremnek .
Ma tudom már vége a nyárnak
csüggedt lélekkel
érzem a határ átkát
menekülő sorsom vészét
szánk néma rebegését ,
közöttünk már semmi nem maradt
csak ugyanaz a vágy
csillog nyugalommal arcunkon ,
de agyunk okosabb
testünk vad viadalánál./W.B./
