Boldogságban-----Vilhelem Margareta

Csókok súlyától, teherrel
két karral méred
ölelésekből pattanó vágyad
ezernyi álomittas kéjjel,
míg véredben virul a kikelet
s tűzben lángol
érzékeny izzadó tested.


S boldogan várok szájadnak izével,
éhesen, szomjan
és virulnak körülöttem 
kinyúlt karok testem felett
s bennem lobban a kimért alázat 
epedő vággyal ,
asszonyi örömöm ébredésében .


Mert lebegek az ég és föld között
szívemben színek kavarognak,
szemem tavában tükröződik
vad lángodnak éke
s bársonyos árnyékom felett
mosolyogsz ébren ,
bölcsen, mozdulatlan
koldus kezekkel,engem megkísértve./W.B./

A vágy-----Vilhelem Margareta

Félszegen simulok hozzád
testem követel ,
barka ágak lengnek feletted 
tavaszban mérik a szerelmet
forgó szél kavarja porát
mi hozzád cövekel,
párás légnek tündéri ágyán
örülünk együtt létünknek.


Megáll a perc dús gyönyörben
az éjjeli csendben ,
s egymásban pihenni térünk
a pillanatok puha pihéjében
hévvel vad ölelésben 
csókos kedvünk találkozásán
hasítson belénk az élet 
surranó szédülettel.

És várjuk a napos reggeli csodát
mi ránk telepszik ,
lelkünkben egyre forróbb a vágy ,
mindaz mi hasított csendben ,
most bársonyos színekkel
tolakodik felénk 
átölelve kacagó vágyaink
szívünk kimért lüktetésével
alázattal áldást mérnek csókjainkra./W.B./

A bók----------Vilhelem Margareta

Szertelen életnek a kegyetlen percei,
mikor úgy érzed egyedül vagy,
sóhajok mik keringtek itt-ott körülötted
téblábolva lassan lemaradnak ,
forgatod fejedet kapkodva 
gyenge fuvallat csapja arcodat,
legyintesz gyengén legyőzötten-
valamikor hercegnéként imádtak ,


s ha kérkedsz szerelmed vad lángjával
volt és nincs uralmad teremtője
lenézően emeli kalapját előtted
és furcsán elviseli tekinteted,
percek illúziója leng feletted
bár még sorakoznak bársonyos illatok,
tested összehúzódik vérszegényen,
és bólintasz a megemelt kalapnak ,


de áramlik feléd a mámor nyugtalan,
sejtelmesen kitárja vérző kapuját
a volt és nincs megszokottá válik,
meghajolt fejeden simul egy lombos ág,
kísért kegyetlen a múltnak ábrándja
szíved vérzik talán utoljára,
senki sem hordja szívében kalapját,
de szenvtelenül lengeti utolsó bókját./W.B/

Keresni a végtelent-----Vilhelem Margareta

Ha valaha értelmetlen a szó,
az agyad ébren ketyeg ,
könyöradománynak pusztuló létében
nincs más mint leróni egyvégben ,
az mit már álmunkban is láttunk
a rongyosan szenvedő alázatunk.


Kegyetlenül fájdalmas az utolsó szó
kifinomult fülemben cseng ,
éberen is kitartok, s talán elég 
az amit csak vártam álmomban
keresve a kegyetlen irgalmat
ismételve egyre monoton imámat.

Van persze tekervényes megoldás
tompítani a kifinomult hallást ,
gyönyörtől lázadva tönkre menve
amiért szenvedtem életemben ,
kápráztatva vakmerő meszemet
szolgálva lelkesen ébren álmomat.

Túl az álmokon vannak valóságok,
szeretetből fakadó megváltások ,
szétmorzsolt testemben fáj ébredésem
csökönyösen várom megtérésem ,
két szememből szikrák lövellnek
szenvedésből , fakadó sántító erőket../W.B

Kibogozhatatlan----Vilhelem Margareta

Ha tévedésből felejtenél meginogva
átsírt végtelen éjszakát szipogva ,
fejed fölött virít a kikelet vihogva
aranyban megfürdött rózsa illatban. 

Széttépve álmaid egyszerűségét
bármit óhajtanál észt vagy érvet
nem is tudod merre -hova betérve
reményt sugall százezer törvényed

Színekben burkolva mész tovább.
semmi sem ébred idébb-odább
semmit sem fúj a szél véletlen ,
árnyékodban kavarogsz önkéntelen.

Csöpp kis testedre nyomorultan
szórja elhangzott igéit rongyosan ,
lehet kegyelem,vagy talán ébredés ,
túl bonyolult e pusztuló szenvedés .

Lehet mámor igazi vággyal,érdemmel
de neked semmit ér minden tejtestvér
túlhevített forró tested látványosan
marcangolja teherrel időd mi belefér.

Nem lehet kibogozni kacérság ízét
lelkedben csillog démoni ametiszt ,
fogadalom az élet harca,békétlen ,

A sors ajándéka---Vilhelem Margareta

A sorsnak bölcs ajándéka 
az életben maradás ,
két kézzel mérve mércével
kinek milyen és mennyi az akarás.
Mozgalmas Világnak fényében
futunk esztelen harci kedvvel ,
s borzalmak kínjait megneszelve,
kiábrándulunk rögtön belőle
s haraggal tömött testünk váza
ropog -recseg a kínos lázban ,
s tárt karokkal evezünk hatást
forgatva fejünk eszeveszetten.

Mert a sors kemény keze,
összezárul gyakran feletted
bár elbabrálsz sokszor vele,
gondolatban fáj nyert érdemed
letörlöd tested izzadt porát
és újból kéred a sors ajándékát ,
és hasit agyadban a végtelen szó,
minek se eleje se vége nem jó.

És te mint egy szál virág
hajladozol jobbra ,balra
illatozol forró párát sóváran
felméred az útnak hosszát,
a sors örökre bezárja kapuját
nézed a semmit a fény csóvában. {W.B.

Tavaszi üzenet---Vilhelem Margareta

Fekete selyem az ég pereme,
rojtokban csüng alá,
búbánatos hold ablakon át
suhogtatja az árnyakból súlyát
a tavaszi éj meztelen arccal
bontogatja bársonyos ruháját
s kivillannak kurta lábai
ahogy illegeti jobbra-balra magát

Lehullnak kegyes köddel,
megszentelt vizek keresztjei,
s a hajnali aranyban rózsák kelnek
üde harmatos lángoló kéjjel
semmit sem takarva a fényben
egymás mellett a Világnak mezején
biztosan ringnak súlytalan
kipirulva végtelen szeméremmel.

Könnyű Világnak nehéz terhe alatt
sodrodnak álmok , már nyáriasak,
s egy végben illatozó virágok felett
megnyitja az ég arany valóságát
s párás ,köd szagú fellegek
mint rajzó méhek keringenek
s a bimbók mik csüngnek ágakon
a hársfák alatt keresnek menedéket.

Szivárvány színek körül ragyognak
maggal vetett gyümölcs kerteket
s a rigók élesen füttyentenek
a hajnali arany éneküket
lilás virágú gyümölcsösök felett
tarka ruhás madár sereg
felneszeltek a dús csemegére
s messziről hozott dallal repdesnek./W.B./

Az utolsó szó----Vilhelem Margareta

Búcsú az utolsó nyugtalanságnak,
búcsú a szívnek, mi parazsat rejtett
késve hordozom csak emlékedet 
mint a madár tollai elrepültek ,

érdes simogatásai kezed melegének
egyszerűen két félre osztotta
a húrokat csendes magányában , 
így két fél lettünk maradandóan.

Még magamban hordom fázékonyan
parti sétáink szívverését
kavicsos utaknak megdermedt porát
mik feltörték lábainknak nyomát
szőke felhőknek zavargásában.

én csend vagyok ,te zavartan keresel
a délutáni dús titkok között,
a szótlanság magányával beszélsz
féltve lelked büszkeségét.

Bár volt valaha napsugárral fedett
víg hajnali pacsirta szó,
édes , mézizü kedv,reménnyel,
s e furcsa háború kettőnk között

egy végső sóhaj tépett csipke szél,
a szavak bősége sír ha hozzád beszél ,
de megtört szíveknek koccanása 
már csak egy fájó kiáltás varázsa 
a végső nagy csend boldogsága.

Elvégeztetett------Vilhelem Margareta

Boldog időknek mesés léptein
lángoló szívem hévvel zakatol
csipkés blúzom remeg a szélben
vagy talán a dobogás hevében.

Aléltan alszik a derű arcomon,
illatozó kézzel lázzal simogatom
napfényes csodákat alkonyomon ,
s megtört álmok fölött ábrándozom.

Mert minden bú elszáll nesztelen
ha csókokkal tele felém érkezel ,
s férfias lángoló díszes melledben
győzni vágy szerelmed szívedben.

Tudom hordozod magaddal szerelmem
s könnyezek forrón, arcom derűjében
hajlongó ágak közt simogatom arcod,
míg álmaim mentén vígságba burkolom

átölelt tested,s lángok közt suttogom-
lásd izzadok ,nedves ajkakkal csókolom
arcod, s szavakban burkolom boldogan
ajkamon szelíden rebben forró csókod.


Szendén de paráznán,vágyam simogatom,
s imádkozok csendben ,hogy sokáig tartson
remegek önfeledten ,álmomon babrálok
amíg elvégeztetett ajkamon a csókod./W.B./

Ha megint---Vilhelem Margareta

A vágy mi összekapcsolta 
karjaink ,körénk fonódva 
szélfútta bársonyos világban
ma már csak emlék maradt 
búcsúzni nem szabad soha.

Titkot hagyott maga mögött
a sorsnak szenvedélyes álma
futnak körülöttünk évek redői
s torzulnak emlékek arcunkon
de szívedet kezemben tartom.

De egy érintés elég újabb fényre
mert a szerelem sosem hal meg
vérző szíved újra kinyitja ábrándját
szárnyai sosem törnek meg 
a régi csókok feledésbe mennek .

Mert nem élhetsz magányosan
szíved zakatol kéjjel súgja imáit
s tolakodnak feléd zavart szavak,
összeolvadva a megbocsájtással
s elfeledjük a zűrzavaros csókokat.

Bár szenvedve , újra megnyitjuk
szívünknek titkosan kapuját
mosolygós arccal kéjjel álmodunk
szerelmetes, fojtogató csókot
de megfojtja köztünk újabb bókod .[W.B.]

Emlék Anyámról----Vilhelem Margareta-/Anyák napjára/

Ha Anyámra gondolok,
a meleg szívű kedvre ,
illatozó kalács száll,
az asztal közelében ,
kényszer nélküli csókok,
mi körül fogták testem ,
áldott bársony kezek ,
melyek simogatták orcám
féltő,óvó rebbenések
barna,örzö szemek titka ,
melyben csillogott a gondja .
A sok keserű évek múltja
csurrant kiapadó szomjat
önzetlenül viselte sorsát 
ha kudarcba is hullt volna.

Bús magányos perceimben ,
még látom fekete haját
kontyba fonva ezüst tűkkel,
vígan, mint egy tündér leány .
Bársony budoárjában
csak gyűltek a ráncok,
örök rejtély számomra
a megedzett redők tánca .
Sírni nem láttam soha 
lehet meg sem lestem,
hogy elbújva éjszakánként
szíve hevesen lüktetett
talány volt számomra 
gyöngyös harmat szeme
de bíboros éjszakánként
Apát szorosan ölelte. /W.B./