- Kötelékek tartanak keményen
kitervelt eszmék célok törvények,
körbeforog a világ maga körött ,
éhesen tapossa nekem is az ösvényt .
Váltott szárnyakon evezik sorsom
nehezült testtel keresem örömöm
bolond Világnak a maga törvénye ,
kering fölöttem az örök időkben .
S oly hatástalan minden fondorlat
becsapni Világot rossz gondolat
vezekelni lehet beszűkült erekkel
de szél viszi- hozza tépett tollaim .
Szívemben remegnek görbe érzések
súlyos ég alatt zsibongnak az érvek
és párolog minden a szűk égbolton
álmaim maradnak velem egy ponton.
S ha a szél tombolva meggyötör
dermedt Világomban fölcsap lángom
szikrákat csiholnék sok kis csillagból,
szivárvány színben feslene világom./W.B./
- Csonka Világnak rongyos határán
bozontos fák terpeszkednek,
jelzik a vonalat mi elválaszt minket
a lerombolt szikkadt egyenletben .
Késői vágyamban zavart bűnben
áthágom a határ minden sarkát ,
kegyelem kenyéren élek éhesen
hogy megtaláljam újra őrültségem .
Ki tudja valós-e meg vezeklésem,
bántó hangulatomban törekszem,
elfelejtett imámnak utolsó része
nem borzongatja utolsó beszédem .
Szeretnék számot vetni szüntelen
a késői bosszúvágyam szégyenén
tiszta szemekkel nézem a jövőt
a bozontos határ csak példakép.
Tévedésben vagyok önmagammal,
védelmemben szenvedek teherrel
mindenségemben csak műveltségem
zárja szívembe meggyőződésem .
A világ haszontalan ámokfutó,
kering velem becsípve ,részegen
szabadság vesztésem csupa szégyen
s várom győzelmem nevetségesen ./W.B./
- Most még forró a leheletünk,
ropogtatják forró csókjaink ,
árva egységben szorongunk
vörösre duzzadt ajkakkal.
Lehet ámokfutók délibábján
bársonyban dúl ölelkezésünk
kisírt szemeink imákat villognak
várjuk repdesve kegyelmünk .
Minden titok volt már bennünk
zavaros éjszakákon repültünk,
ki tudja hányszor megjátszottuk
ugyanazt mitől megrészegedtünk.
Most már fáj a szabad repülés
összeolvadunk forrón magunkba ,
s ha piheg ébredő lélegzetünk
játszódjuk szinte mindig ugyanazt
a reggeli friss álmok ébredő talányát
mi ringatja varázsban ébredésünk ,
vigasztalódunk egymás karjaiban
talán megtaláljuk magunk varázsát ./W.B./
Így kiszakad az idő perceiben
kakas szóra könnyen ébredünk
áthágva mindent ,vaskos ereinkben
vizet lüktet átlátszó szívünk .
És nyílnak Virágok, szinte hitetlen
oly átmeneti könnyű nem végleges
csak menetelünk virágporok között
üres napokban üres lesz menetünk.
És fogózkodunk egymás karjában
illetlenül , talán igen lázasan
igazolni próbáljuk a véglegest
izgalmunkban semmi sem valós..
De oly eleven lesz minden kinyílva
emberek majd egymáshoz bújnak,
a Férfi gőgösen vad türelemmel- a Nö eltapossa gögjét a Ferfinak.[W.B.]
a Nő eltapossa gőgjét a Férfinak./W.B./
