Titokzatosság---Vilhelem Margaretra

Sétáltál- e halk alkonyban
zöld réteken fák alatt
hemperegtél füvön,nyárban
mikor minden fellángolt
sétáltál- e hűvös hajnalban
mikor lágyan ring a szél
a nap szélének bíborjából
szakítottál- e sugarat és
betömted e szíved sarkát
mikor minden sajgott?

Fürödtél- e langyos légben
ha mosolygott rád a Nap
bizsergett- e szíved-
rend bontó felhők alatt
kacagtál- e a zöld réten
füveken mik ringanak
mert ez az igazi élet
mi árad est alkonyában
de csak fényes ábrándok
a kék égben
mik varázsként lehullnak
megéri minden áhítat
ahogy iregnek-forognak
a napsugarak,beboritva
a halk szemérmes Holdat  .

Az örök Világ----Vilhelem Margareta

Valamikor,halk,lágy éjeken
messzi messzi földeken
valahol kigyúlnak fények
és egybe kapcsolódva égnek.

Valahol új nap kezdődik,
vagy éppen a nap lenyugszik
üzennek egymásnak a népek
valahol halnak meg emberek.

A Világ egy díszes csoda
valahol az ég egy fény csóva
valahol feketén temetnek,
vagy megszületik egy gyermek.

Ily színes, e nagy kerek élet
mi benne bolyongunk a téren,
üzenetünk messze szól máshol
egy kiégett ,eldobott sugárból.


Valahol fogy a csodás álom
máshol szárnyra kap a mámor
forgunk kőrbe hadakozunk
egymással, osztjuk amit kapunk.

Ez talán a Világnak sorsa
benne a mi életünk sugara
forgatjuk féltve erre-arra
várjuk míg kihűl a fény csóva.

Mert mindig is lesz valahogy
az élet nem áll csak fogy
mindig mi döntjük sorsunk
csak legyen előttünk a sugárút.[W.B.]

Kivétel----Vilhelem Margareta

Egész testemmel öt vártam
érleltem lelkemben a vágyam
szentséges démonok kergettek
legbelül elértem ,mit kívántam .

mert kérjük az igazit egésszel
nem szabály, mit igen és nem
nem lehet bennünk sok kétely
indulunk ,szárnyalva látni ,ízlelni .

keressük bennünk hangosabban
a démont, mi néha halkabban
zendül kimúltan ,s ha elértük
tudjuk, ö a szent érlelt értelem .

ö lesz számunkra elérhetőbb
mert semmi más nem lebegőbb
mint a megtért gyáva szerelem
hamarabb kaptam,mint éreztem
könnyedén szárnyalva elértem
mert létem követelte;ö kivétel. W.B

A férfiak----Vilhelem Margareta

A férfit bölcsnek teremtették
hatalmasnak és erősnek 
agyuk csupa szürke adag
a fehér csak nönek maradt,
de nem nagyon sokat nyertek
szemeikkel minket lesnek
hínárosan fogjak testűnk
karjaikkal kardot fognak
szavaikkal eget lőnek.

Botorkálnak rögös földen
 ettől nöket megkímélnek
bátorságuk,csak híresség
mert nőkben van a merészség 
és a két fél, az egy egység
de ha felnézünk ö reájuk
megjön rögtön bátorságuk.

A férfi, ha bír csak rombol,
szóval, tettel, akár kedvvel 
igazából, csak akkor ember
ha a nő az, ki neki rendel
így tehát a szürke démon
tétova lesz, ha a nő némul
mert a nő az örök bűvös 
mozog sokat, nógat lelket 
így merésszé teszi a férfit
tehát ,a nő az, ki irányit.

Megtanuljuk---Vilhelem Margatreta

Az élet lassan megtanított
botladozni ,tévelyegni,de
ha mindent átvészelünk
akkor minden tova tűnik .

Mert az élet percek mása,
mely gyorsan rohan,forr,
hátra marad minden lom,
a szél seper, marad a pór.

Néha olyan gyorsan fut ,
a szél sem éri utol,mert
mindig az lebben jobban
ami nekünk fáj legjobban.

Az Ég kék mindig s, világit,
holt időben ,új holdtöltében,
színes virág mindig nyílik
még akkor is, ha szíved sír.

Illatok is szállnak mámorral,
megtöltik lelked vágyakkal
nem baj ,ha már elrontottad
a sok mindent,nem tudhattad.

,az élet soha nem kegyelmez,
még akkor sem ,ha térdre esel,
de újból felállít a búgó szél,
és egy új mesét regél.

Elfelejted majd, ami történt,
újat kapsz , új zenét,mi zeng
gyorsabban ,mi már nem sajog
szinesen megöleli a szelet.

Az órák----Vilhelem Margareta

Az órák mik pontban kopognak,
úgy siratják az éveket,mik múlnak,
mi csendben hallgatjuk énekük,
lelkünkben velük együtt érzünk.

Ködös ,zavaros bánatunk terjeng
mert mindentől félünk mi remeg,
kerge szívünk sokszor megdobban,
ahogy az órák pontban kopognak,.

Halk zenéje átjárja lényünket
néha éjjel felkölt a kísértet,
ennyi lenne mind ami nekünk jár?
De az óra nem áll továbbra is jár.

Megbékülünk eltelt múltunkkal,
az ember büszke,nem tékozolhat,
mert nem mehetünk el innen búsan,
és az órák nem merik az időt lassan.

Mikor majd fáradtan búcsúzunk,
szívünk mely gyáva és mégis erős,
nagyokat dobog az órák nyomában,
mi ballagunk hősen a rónák árnyába.


Mert örök homály ,olyan mint a tenger
az Élet, mely nem ismer reményeket,
a magány csak rövidke siri remegés
miben az ember átkoz,s veszettül kér.[W.B.]