Apa emlékére

Apám hangja halk volt 
nézése kéken vibrált,
szelíd arcán a mosoly
csendben zizzent ritkán .

Nem dicsekedett merészen
csak csendben merengett ,
míg álmai halkan beszéltek,
s ébredtek szilárd eszméken.

Még mindig itt van velem,
bár örök álomba esett
s ha becsukom a szemem
mosolyát látom kékesen.

Arca szűk redők rendje
szemeiben kékes a köd
vigasztalt élő élettelent ,
s drágán adta el testét. 


Jelenléte egy eszme volt,
mint egy hősnek a lobogó,
megmásítani nem lehetett
stílusa egyéni szabály volt.

Magamban hordom mosolyát
hegedű húrjainak menetén 
emléke ott van érzelmi dalán
csüggedek-keveset volt velem.