Lassan már, minden mindegy lesz nem aggódom magam miatt , szerencsére csak felvetem a kérdést vajon milyen lesz a változat. Az idő megy ,nem kérdez részletekig de érezteti hatalmát , valahogy egyensúlyoz a végletekig majd rád csapja markát. Sóhajtunk nagyokat, telítettséggel habzsolunk kitátva szájat , figyelmen kívül hagyjuk önteltséggel vallainkra terülő időszálat . Utálattal boncoljuk testűnk öregségét szívünkben ritmus zavar , félúton megállunk, látva törékenységét , belénk mar az iszonyat. Törvénybe szabták az idő menetelést lépést tartunk vele , repedésekből halljuk az árnyak nevetését senkinek sem lesz kivétele . [W.B.]
Vágyamba tűzdelt kis bimbók szaporán nyitják szirmaikat megduzzadnak áthágásokon és én csak hálásan mosolygok. Beragyog egyre a testi fájdalom szívem gyanútlan pihe álmában magamba zárul halk változásom várom hogy szülessen virágom . Elzsibbadt ösztöneim ébrednek szétterülnek itt a szívemben , hirtelen tőrnek rám melegen illattal teli balga gyönyörűségek . Visszavárt vágyam leng felém alázatomban fészkel a kudarc , könnyű szél sepri végig testem felkorbácsolja kihűlt reményem . Szárnyalnak felém öröm hívások férfi csábító , mosolygós ösztönök , amiből bekövetkeznek képzeletek , de marad egy szempont ami nyitott. [W.B.]
Emlékszel a parki sétákra kockás szoknyám szélére , arcunk bája s fiatalsága tükröt vetett árnyékunkra.. Nem igen sétáltak emberek az ősz rajzolta körül magát , a sötét fák s hulló levelek becsurogtak titkos réseken. Bolond jó kedvünk támadt sötétben bőrünk összeért , közel volt ajkamhoz ajkad szemeink nagyok és sötétek. Néztük a csillagos égboltot zöldes szemed úgy ragyogott amit adtál akkor,szerettél tudom most merre vagy ?Hol lakol? Sok nap telt el azóta, évek most egyedül sétálok a téren , de minden fán és hulló levelén más ember mozdulatát lelem. Ígértél örök szerelmet, folyton édes illatod most is itt van , mint egy tolvaj mindent lopok a kockás szoknyában vagyok . Minden lépésben látom lépésed minden fában alakod faragtam összeszedtem a hulló leveleket minden levélben a te emléked . Én vagyok hibás nem vigyáztam nem voltam eléggé éber kuvasz míg fák hulló leveleit számoltam elcsaltak téged , rég elsodortak. [W.B.]
Nem érzi hogy nem szereted boldogan fekszik melletted megremegsz ha hozzád érve keze, ráesik testedre libabőrös lesz tested mellkasodban szorul szíved , rég nem szereted ezt az embert felkelsz az álom kerülget. Valamikor láng és vágy lengett tele volt az élet csak tested akarta lelked nem bírta , így ölelésed hideg lett , menekülni próbálsz tőle. Egyszer mindig nyílnak szemek gondolsz tévelygésedre a megcsalt férjre s a hazug ölelésekre a titkos szeretőre , ki befészkelte magát lelkedbe s mosoly fut át szemeden ablakot nyitsz a sötétben érzed ahogy szellő lebben szívedbe szent a béke s visszafekszel melléje , de nem szenten , mert fájásod felremeg és arra gondolsz ki vár téged holnap éjjel , forró öleléssel . [W.B.]
Nem voltam soha nagyravágyó nem kerestem glóriát , mosolyban fürdött, lelkem vágya s nem volt soha palotám. Sokszor hittem magam boldognak lüktetve vert kis szívem sóhajom ringott kék hegyormokon elseperni nem mertem. Szívemben lakatos zárt titok volt romantikám fellegekben , volt hogy vérem fel-fel robbant majd halkan leülepedett . Ma homály lett őrangyalom képe rég nem hozza örömmel szép dalokat, mik régen kísértek gátat épített elémbe. Mindenből kijutott fehér-feketén ma csak sáros áradat , némán csúsznak el éveim igéken kibuggyanó könny a tavasz . Most gyors hervadás tündére lettem minden múlik mellettem láthatatlan kéz csúfosan leteperhet holnapra mindenki elfelejt. [W.B.]
