Lassan már, minden mindegy lesznem aggódom magam miatt ,szerencsére csak felvetem a kérdéstvajon milyen lesz a változat.Az idő megy ,nem kérdez részletekigde érezteti hatalmát ,valahogy egyensúlyoz a végletekigmajd rád csapja markát.Sóhajtunk nagyokat, telítettséggelhabzsolunk kitátva szájat ,figyelmen kívül hagyjuk önteltséggelvallainkra terülő időszálat .Utálattal boncoljuk testűnk öregségétszívünkben ritmus zavar ,félúton megállunk, látva törékenységét ,belénk mar az iszonyat.Törvénybe szabták az idő meneteléstlépést tartunk vele ,repedésekből halljuk az árnyak nevetésétsenkinek sem lesz kivétele . [W.B.]
Vágyamba tűzdelt kis bimbókszaporán nyitják szirmaikatmegduzzadnak áthágásokonés én csak hálásan mosolygok.Beragyog egyre a testi fájdalomszívem gyanútlan pihe álmábanmagamba zárul halk változásomvárom hogy szülessen virágom .Elzsibbadt ösztöneim ébrednekszétterülnek itt a szívemben ,hirtelen tőrnek rám melegenillattal teli balga gyönyörűségek .Visszavárt vágyam leng felémalázatomban fészkel a kudarc ,könnyű szél sepri végig testemfelkorbácsolja kihűlt reményem .Szárnyalnak felém öröm hívásokférfi csábító , mosolygós ösztönök ,amiből bekövetkeznek képzeletek ,de marad egy szempont ami nyitott. [W.B.]
Emlékszel a parki sétákrakockás szoknyám szélére ,arcunk bája s fiatalságatükröt vetett árnyékunkra..Nem igen sétáltak emberekaz ősz rajzolta körül magát ,a sötét fák s hulló levelekbecsurogtak titkos réseken.Bolond jó kedvünk támadtsötétben bőrünk összeért ,közel volt ajkamhoz ajkadszemeink nagyok és sötétek.Néztük a csillagos égboltotzöldes szemed úgy ragyogottamit adtál akkor,szerettél tudommost merre vagy ?Hol lakol?Sok nap telt el azóta, évekmost egyedül sétálok a téren ,de minden fán és hulló levelénmás ember mozdulatát lelem.Ígértél örök szerelmet, folytonédes illatod most is itt van ,mint egy tolvaj mindent lopok a kockás szoknyában vagyok .Minden lépésben látom lépésedminden fában alakod faragtamösszeszedtem a hulló leveleketminden levélben a te emléked .Én vagyok hibás nem vigyáztamnem voltam eléggé éber kuvaszmíg fák hulló leveleit számoltamelcsaltak téged , rég elsodortak. [W.B.]
Nem érzi hogy nem szeretedboldogan fekszik mellettedmegremegsz ha hozzád érvekeze, ráesik testedrelibabőrös lesz testedmellkasodban szorul szíved ,rég nem szeretedezt az embertfelkelsz az álom kerülget.Valamikor láng és vágy lengetttele volt az életcsak tested akarta lelked nem bírta ,így ölelésed hideg lett ,menekülni próbálsz tőle.Egyszer mindig nyílnak szemekgondolsz tévelygésedrea megcsalt férjres a hazug ölelésekrea titkos szeretőre ,ki befészkelte magát lelkedbes mosoly fut át szemedenablakot nyitsz a sötétbenérzed ahogy szellő lebbenszívedbe szent a béke s visszafekszel melléje ,de nem szenten ,mert fájásod felremegés arra gondolsz ki vár tégedholnap éjjel ,forró öleléssel . [W.B.]
Nem voltam soha nagyravágyó nem kerestem glóriát ,mosolyban fürdött, lelkem vágyas nem volt soha palotám. Sokszor hittem magam boldognaklüktetve vert kis szívemsóhajom ringott kék hegyormokonelseperni nem mertem.Szívemben lakatos zárt titok voltromantikám fellegekben ,volt hogy vérem fel-fel robbant majd halkan leülepedett .Ma homály lett őrangyalom képerég nem hozza örömmelszép dalokat, mik régen kísértekgátat épített elémbe.Mindenből kijutott fehér-feketénma csak sáros áradat ,némán csúsznak el éveim igékenkibuggyanó könny a tavasz .Most gyors hervadás tündére lettemminden múlik mellettemláthatatlan kéz csúfosan leteperhetholnapra mindenki elfelejt. [W.B.]
