Percei a hideg, lucskos évszaknakvándorlás az ősi otthontalanságramegfagyott szél már egy- két napja sodorja élccel az örömét magával.Saját maguk erején felbőszülvehajszolja egymást a Nap- Hold tere mind sürübben kerülnek cseréresietnek kajánul hogy ez se ,az seérjen hamarabb , törvényt követvekavargásba zavarodnak a tél hírérepárás ködös lesben szemtől szembea szél megtoppan e cseles kilengésreitt is ott kifulladva, lengén cselekvésrebuzdul , s befúj vígan madarak fészkéberemegteti a csipogó madársereg honáts decemberi jéggel körbefújja csókját .Majd vastag ködben leszáll mindenfele ,jelképnek képzeli az Advent lángolásátálmokat kecsegtet az ünnep vasárnapjánigazolja a december törvényes életmódját.{W.B.}
Indulnék feléd magányomban ,bár riadtan érzem tévedésemaz ösvény ugyanaz észrevétlenörülten keresném forró testedet .És indulnék feléd megszokásbólfélve ébredezek határozatlan,szívemre hallgatok rendületlende magamra vagyok akaratlan.Feléd vonz bozontos ösvényedkísérnek bennem ismert szavakforrnak testemben izzadt lázakde alázattal várom búcsúszavad .És rendületlen bölcsességeidfülemben panasszal keringenek ,lázas hévvel keresem emlékedhiányzik bársonyos érintésed .Testem követel, zuhanva rebbenmellemben furcsa izzadó érzelem ,gyűrött hajszálaim megszürkülneks feledésbe merülnek szenvedések .{W.B.
Mint összefogott boltívek karjaiúgy tartjuk magunknak a reménytszenvedélyes csókjaink titkais ajkainknak lángjaitestet test mellé hálával szorítgyöngédséggel bizalmat szít ,hogy bizonyítani tudhasdtiéd vagyok mind egyben .Mert őrizzük egymást az időbenperceknek túlhevült lüktetésévelérezzük a kezdet és vég szentségéts oly bizalmas csattfészkelődik minduntalankettőnk közé forró lánggal ,mi forrósítja könnyeink.Belénk olvadnak csókjaink hatalmamegváltóként testünk kedvére ,s rohanó vággyal és üdvösséggelleszakítjuk a százszorszépet.Minden vágyunk teljes,szemünk egymáson pihentitkosan a mindenségbens ölelő karjaink melegekbizalommal keressük egymás szívéta lüktető vérnek melegében. {W.B.}
Van hogy néha fájón töprengek
hogy fakul életem de megvetem
a hervadásnak minden iszonyát
panaszommal keresem Fortunát.
Volt életemre borítok szemfedőt
ha az istenek is majd adnak erőt
bár fáj az élet apró közömbössége
de méltósággal harcolok ellene.
Semmi kihívás, csak csöndesség
ül szívemben fájdalmas közönnyel
de kiteljesedve szítom a tüzem
simogatva testemben büntetésem
S ha forrni kezd borús kedvem
bent marad bánatom őrületben
imáimat búgom lemondás egére
Vesta-szüzek legnagyobb kedvére .
Majd egy vonalban az örökös tűzzel
örült gondolataimban megszegem
vérző testem fájó kötelezettségét
lehet tekintélyt tiszteletet nyerek.
Felvidultan megkorbácsolt testtel
víziókat kergetek vígan a semmibe
s derült arcomon simulnak a redők
gonoszok horizontja mellett vergődök.. {W.B.}
Gyötör az álmatlanság némánpárnánk gyűrött, hajam bomol ,s fülledt éjszakának árnyékángyönyört ölelünk kéjjel szabadon.Mindketten egyre gondolunkpókhálón futkos csillagunknyugtalan kis rezzenetkéntmeditáljunk egymást untalan.Az égnek kékes boltozatánminden csillog nyugtalanhalántékodhoz bújva sóváranalkonyatig arcod csókolom.S ha virrad sárgás bíborbanszíved lüktetését hallgatoms a napnak déli horizontján csókról csókot szomjazók.Homokóránk fogyó ébrenlétbencseppjét szórja az estén át szemmel szemet keres pupillánkkéjes ölelésnek kedvtelésében. .{W.B.}
Oly szomorú nélküled ,s ha kérded nem is érted hogy lángoló napjaim derekáncsókjaidról álmodik a számölelésed halmaza kergetegy pillanatra a mindenségbe ,s míg forgunk a végtelenbenmagához ránt testedegymás egyenletébe.S a vágy mi tartja közelségedbenne van a törvényünkbenizzadó testünk könyörgésébe ,mert oly szoros a tett és ige ugyanott forog a térbenahol gyökerezik az ág és lombahol két marékkal összeszedemszavaidnak foszló perceitragyogó csókos hajnalon. {W.B.}
Ki visszasírja volt eszméjétszirmokat ejt könnyedén ,sziporkázó fények közötttövist ültet a szívénvad viharos szépséggelszínes álmokat ül közönyén ,s halk dallamok zsongásávalarany szókat sző ébresztőn.Ki siratja röpke mámorátsuhogó csendben él ,vad szelek tekeredneksóhajjal folyosódnak cseppéa lángokkal kigyúlt arcokés szemek szögletén ,öntudatlan repdeső lázakégetik halovány pillanatát.Kinek csillog mindig szemes ajkáról árad a beszédemlékkel él ,szivéböl árad mindig a melegvágy és remény gyönyörén ,zsibbadt karok elevenednekmelegség rázza meg testétmindig őrzi szerelmét ,szívek őrizkedjeneka vágyat nem sepri el a feledés . {W.B}
Vajon van-e valami miért érdemesigazoltatni magamatvalami csodás szemfényvesztésmi eltakarja arcomat,csókos asszonyi mosolyom oly keservesminden lazul alattamkésői siratóm már régen nem könnyes elhagyva ketté szakadtamvérző hússzínű ködös légben maradtam.Kémlelődök jobbra balra hasztalanreményeim szaladnakvérző szívem lüktetése nyugtalanszemeimmel keresemágas ereimet, ahogy dúsan dagadnakpirosan vagy kékesen ,míg rút rettenetben bűneim vajúdnak ,s alvadt vérem kihűltensiratja az emlékeim süketen a fülembenBár ennyi volt csak , kimérten szűkösende kezeink még beszélnek ,s ha már fészket nem raktunk közösenmagukban nyöszörögnekáldott csókjaink kivirágzó kedvükben ,s az ördöggel szőtt cselekkelcsokorba fonják szavainkat fércükkelremegtetik ajkainkat egy végbenhúsunkba marnak, s emlékeink eltűnnek.{W.B.}
Ki többet bír mint amire képesegy pillanatig boldog, szokatlan ,szívében hevülnek lázas reményekmagában jobban hisz , izgatottan. S a szenvedély mely múlik lassankihűlt pernyeként hull lázongóantestében csak nyugtalanság maradszelíd szívében kéjjel borzolódnakörök kételyek , keresve nyugalmatgöröngyös talajon kecsesen , puhánegyedül kóborol percek izgalmábanőszülő árnyékában torzan botorkál.Valami sajog azért bent szüntelenbár kívül úgy tűnik minden rendbenéles harc folyik test és szív közöttmegfagyott ember vér rideg küszöbén.És suhognak gyászos kongó szavakfeje fölött keringnek némaságokvédtelen testén pöre iszonyatokegyenes rendben búsan felsorakoznak.{W.B.}
A karácsonyi csöndben hallani mertem,csilingelő kacajt,a csillagok zenéjét,mi örömöt felszakasztés oly varázslatmint egy kigyúlt éga sok angyali szentség ,jó így a karácsonynak érezni hangos derűjét .miközben szívünk ég .Körülöttünk karácsonyi mese,lobbannak gyertyáka fenyőfát áztatják,tömjén illatuk,száll felettünk szikrázó létbensokszínű fényekkela zöld fenyő fényébentündéri csodás képekkelkarácsony ünnepen mienk a világi békességszeretettel köszöntjük míg a harangszó finoman ring .Hullnak ránk csillagok színesekés kifinomult érzelemmel a szikrázó létben lélegzünk szent szeretetben majd az éj homályában minden a miénk bőség és békesség ,s titokzatos varázsban a karácsony mámorábantitokzatos álomvarázsban a szeretet ünnepén ölelkezünk amíg a gyertya ég. .
Lobbannak újra a szívemben lázas kicsiny fényekpislognak csillagszemekmint apró villám kegyelmekkibogozzáklombok és viharok között a törvények zavaros sejtelmét ,s az éjszakában mellém hajolvanesztelen simogatások melletcsak suttogások zavarják közöttünk a mértéket .Mert egyek vagyunk boldogságunkbanlázas kavargások hangulatán ,s minden mi él s viríttörvényt fiatalít ,s tikkadt szomjas világunkbanszállnak szerelmes percekoly önfeledten s a törékeny álmaink felettéberen,ziláltan szemet rebbentve ezüstporos ujjongások keringenek .S ünnepbe öltözik szívempiros szájjal nevetek percenkéntszemed íriszében látom magamoly áhított esemény ,tüzesek,könnyűek vagyunk az alkonybantündér szavakat búgunk magunknaktovaszálló sóhajunkkal sutánha egymás karjaiban vagyunk ,s a boldogság szigetén tapossuka csillogó puha álmaink törvényét . {W..B.}
