szélviharként állok esőnek meztelen ,
jeges termésnek töredékén,tevékenyen
megállítanám e ronda Időt engedékenyen.
Fáradt arcomat tenyeredbe tenném ,
bár győzhetetlen vagyok legyőzötten
mert megbűvölten az elvarázsolt égen,
a dús fellegek enyémek az éjben .
Mert bölcs isteneknek szülötte vagyok
megengedett hogy sorsomat én íróm ,
vad orkánoknak szerelmetes keblén,
ápolgatnám fájdalmam megelégedvén.
A haragjaim dúsan szaporán terhelnek,
bár harcommal élni bármikor merészelek,
ostorral kivívnám a tenger vad haragját
hullámaival fedném be arcom aggodalmát.
Nem unalmas éltem, de harc lesz vesztem,
mert az élet mindig buzgón felülkerekedik
az ostora keményebb, több ,s beteljesedik ,
mit tervezett és vitatkozik halkan velem.
És így én leszek a legyőzött a semmiben ,
testem megtelik csúf sebekkel sebtiben,
mártirságom odahagyom holtamig veszni,
de kínomban minduntalan fogok kiáltani.
[W.B.]
