Gyerekkori emlékek ---W.B

Régen ,régen,fákba véstük nevünk
mint kisdiákok fogtuk egymás kezét
oly boldogan nevettünk egymásra
gondoltuk megmarad, megkötve fára.

Évek múltával éppen úgy mint régen
a vadonban keresem a fát, s felismerem
behegedt vonalak, ismeretlen nevek
egy barátom sincs ki keresné nevem .


Barát nem tért vissza ,senki sem érzi
hogy csak ellenség áll a hátam mögé ,
más világba pottyantam csak gallyak 
ágaznak,bokrosan csendes magányban .

A fák lehámlottak , akár csak barátok
idézve a múltat, csak holdvilág ragyog 
a fa érdesen szúr , ahogy nevem simítom
lakott itt élet, valaha , elmúlt, régi időkben.

Ma már nem keressük egymást a mában
ki, ki elment a maga tervezett útjára,
ha visszagondol régi fák heges betűire
valószínű, régi emlék maradt a szívében. {W.B.}

Az ujjaidban a sorsod-----Vilhelem Margareta

Azt mondják a jó öreg jósok
tenyeredben kering a sorsod ,
mikor megszülettél már ott volt
fura vonal rácsban elágasodott.

Most még nem látható a jövőd
bal hüvelykujjad megmutatja
hátterét a sosem látott létednek
kisujjad szív-órája lüktetésében.

De együtt indulnak útnak elébe ,
sors vonalaidat öt ujjon keresed
percnyi fogadalmak rejtekhelyén
gyönyörrel tölt el kezdete s a vég .

Tenyeredben a vonalak összeállnak
mint egy híres kirakat együttes hossza
s míg méred tenyered vonalai hosszát
zsémbes vonalak visszatérnek hozzád. [W.B.] 

Torekeny testemmel----Vilhelem Margareta

Csókokat álmodok ragyogó pilládon
dús szemöldököd puha mintájára ,
lágyan simogató édes asszonyi módra
kéretlen szerelmed áldom kifulladva .

Szeplőtelen érzelmed tiszta egy végben
hajadon hajam pihen lágy hullámokon
őszinte kapcsolat zárul kettőnk között
nem tarthatott sokká a hiszékenységem.

Fénytelen türelmem árnyékot hozó fájás
törékeny testemen cipelek egy áldást ,
rögtönzött értelmem zavaros előrelátása
gátolta csókjaid búja nagyravágyását. [W.B]

Elmúlik az ido---Vilhelem Margareta

Elmúlik az idő kóró virag zörög
valahol mélyen a föld éjjelében
kései tücsök penget hegedű zenét
fekete varjak köröznek az égen fent .

Elmúlik az idő, aszódnak emberek
vén óra ketyeg az idő vas kezében
mikulásvirágok villognak rettegve
időnkét szél seper át rajtuk keményen .

Mégis erre lakik komoly ifjúságom ,
otthonom keresi penészes falakon
a kertben minden halott holt vacakon ,
kis megátkozott tavacskám vad ,hínáros .

Elmúlik az idő, békesség világit felém,
nedves szoknyám mintha mégsem enyém
ma már nem használok finom selymeket
elmúlt életemet porba vagy kőbe veretem..[W,B]

Az erkolcs es a bun---Vilhelem Margareta

Szorongunk sok bűneink között
ropogtatjuk mint vén csontokat
Tisztaság ?Mit ér nekünk ez a szó 
ha bűnt is szülhet egy tagadószó.

Fárasztó a sok fejre hulló bűnös szó
nem véd meg a tudás hatalma sem ,
kínok tekerik az ész tekervényeket
szétmarva megvastagítják ereinket .

Émelyegni kéne magunk keservén
ha durván is,de robbanjon elménk
válasszunk erkölcs s bűn között
ha nehezen értené meg bús lelkünk.

Romlással kezdődött,minden jogalap
langy élettel küszködünk nap mint nap ,
de az elme nem alszik éberen kísér ,
s a bűnök titkai hamar ,szívekbe csap.

És ma csak nyoszolyákat készítünk
undorodva a sok bűntől s büntetéstől ,
fejünkön fehéren csillog a virágkoszorú
tisztán, de kerülgetnek bűnös gondolatok. [W.B.]

Hegedu hangrések----Vilhelem margareta

Sosem vagyok egyedül,hiányban,
valakik éppen most reám várnak ,
többnyelvű hangok ,ízek csodája
megnémult igék, tettek vibrálása.

Csenddel  zörögnek fájó  érzékek
virágok ,madarak fákon, s a tövében
lekapart falak, lecsorgó vakolatok
nyikorgó ablakok ,lelakatolt ajtók.

Mennyei hangok átlátszó kék égen
mind velem vannak társas körömben
hallom hangjukat lírai szenvedéllyel
minden esemény egy külön kellem.

Bennem is a vágy csak zenét szülhet
lábam nyomából a világ mindenségbe ,
mert én vagyok üzenetük képviselője,
testembe bezáródnak a  titokzatos éjjel.

Ahogy évek nőnek ,hegedű hangrések
széjjel fújt rózsabokrok  között véreznek ,
minden pórusomban zene kacérkodik
míg rózsabokrok  teste kéjben  álmodozik.  [W.B.]

Sorsrontó órák---Vilhelem Margareta

Csak a boldogság óráit számoljuk
megszámlálható  majd az az óra
megáradt arcunknak világító tükrén
felfogható a semmink  borzadalma.

Üres órákban szétszakad a semmi
s egyre messzebb jövünk -megyünk
mielőtt szárnyat kapna a létünk
a béke józan szava,lesz beszédünk.

Születésünktől  nem élünk derűvel
rozsa nyílásához hasonló tövissel ,
kettős kereszt út  áll majd előttünk
egyikből a másikig poros résekkel  .

Hosszú idő múlva félreüt szívünk,
az óra a semmiben  lassan eloszol ,
miután már  sok  megtörtént , múlt ,
kevés  idejéből valami mégis  kifúlt  .

Orákat gyökereztet fájdalmas lelkünk 
bár percenként mindent ellopnak tőlünk ,
megszokott sorsrontót  épp szégyelljük ,
de jó órákban jövőt magunkhoz öleljük .   [W.B.]