boldogan is élhetünk még,
de a fényünk aprókra hull,
s, testűnknek a gyönge leple
beburkolózik az estbe ,
s ezüst szálak a hajunkban,
virítanak megfontolva.
S ha majd zizegnek a füvek,
s a virágok sok színekben
bólogatnak kapunk előtt
tudjuk miért
kalapálnak a szívünkben
csilingelő harangvirágok,
s eszméletünk is hanyatlik,
valószínű a határtalanig
elélünk az emlékeinkig
hogy megértsük
a jövőnek nagy dobbanását ,
s a drámánknak kibomlását.
Mert a sugárból font
tövis koszorúnk,
örök éjbe hull majd bele,
s ha feltámad a bársony hajnal,
csalódhatunk majd magunkban,
mert mindennek nagy ára van,
a fény közönyös sötétjének
a csóktalan szerelmünknek,
a meg nem fogott biztos kéznek
ami mindig elmaradt .
De lehet visszafordítani
egyre a fényeket keresni,
meglehet , kék sugarat fogunk,
egy percnyi mozdulatra ,
minek kristálytiszta a fénye,
és aromás ,zamatos az íze,
egy kis pillanatra.[W.B]
