Mikor múlnak kísértések szívembenpiszkos kapuk nyitnak újra utatakaratlanul önzetlen percekbencsak árnyékok végzik feladatukat.Szavak mikor némulnak értetlennem marad semmi sötétségembenszomjasan nyaldosom emberségems önzésemnek húrjai remegnek .Sosem várok maradandó érdemetkifütyült darab néha részvétemethordozza , pusztuló véleményembens nem sokat adok a közvéleményekre.Mikor semmi sem hordoz messzefészkemben kavarognak türelmek ,fogyó erőm talán mind tehetetlenebbs én sem értem saját akaratú végzetem.Bár voltak idők mikor kísértésbe estemégő szívemben lángoltak érdemek ,vért öklendeztem egy csepp szépségérts tapsoltak keményen körülöttem. [W.B.]
Te nem is érted és talán nem is érzedahogy dobog köztünk a légfüstöt szór az élettestűnk fölött ,s holt keresztünk szendereg.Még ketten ülünkaz asztal mellettketten egymás ellens a vágy mi törvényt mérlebeg a kétségbeesésigszédítő kékséggela cigarettánk füstjébemíg kezünk még összeér.Másra gondolunk mindkettensokat vagy kevesetmérünk perceinkbenegymás ellen,mindent mindenig ,mert nincs mentséga volt szép mindigés marad a törvényünkegyedül keservébengyönyörű sebzett sejtelmekrepdesnek fölöttünk ,mert nincs más menedékcsak mindkettőnkmagunkhoz mérjük érdekünka holtág széléig. {W.B.}
Néha vétkezek akarattal tudom sorsom én vezetemnehéz percek lágy talajánmegpendülök vágy tavaszán.Sokat kérek s rádöbbenek nem jó helyen áll az eszemfelismerem önkéntesencsúszós talaj leteperhet.Voltam merész ,követeltem vállamon hordoztam keresztemvoltam szédítő ragyogó némber és mégis csatám elvesztettem.Nem szándékom állni lesbenkönnyen becsap minden emberhiszékeny talajon mendegélekmagamból indulok önkéntesen .Versenyt futok az időmmellemaradok fut előttem hévvelbűnt forralok keservembenrepülhetek hogy elérhessem .S ha talán még többet kéreksegély kiáltásra felébredeks varom szent hivatásom részét egyenletben szedem az eredményt. [W.B.]
Gondolatban ismét újraveled ,fogva tartó hűséggel ,de bárgyú közöny mellettátnézel felettemcsalódott kiábrándultsággalfeleded ígért szerelmedbágyadó mulandósággalfogod már kezem .Magamban még ott leszekalázatos hűséggel ,míg meghalt szavak kérnekhogy ne tovább ,csak ragyogjon a távolsághordozza a csöndetközöttünk ,csendesens dühöngve keresemvidám büszkeségem ,édes méreggel.Lehet hinni ,szeretnifeledni tévedésttudni hogy mindig fontosszenvedni csókokértmi közöttünk elmaradhamvadó parázsként ,de az út mindig a pokol ,bűnösként birtokolminden feltámadástha álmodozol. {W.B.}
Légy az kit szeretnékne búj ujjad mögé ,arcodon fáradt merengésnéha azt sem tudod hova lépsz.Járatlan harc jövő győzteseki nem sokat mérlegelbirtoklásod gondatlan tévedésfájó türelmem lepereg.Leselkedni halott harcokatkiábrándító lojalitás ,igaz ember áldott tükörképe,szabad szembenállás.Ne légy büszke tévedésedremindig lohad lendületedvétkes félreértésedegy szempont a cseppben .Légy az kit szeretnék ,oly zavaros az út körülöttedhiszekegy mindenségedben ,de nem te vagy az Isten .{W.B.}
A délutáni üdvös perceinkbenszánalmasan szívlelemvízparti sétánk békéjét ,s hallgatlak süketenmost hogy szemben állsz velem csábos mosoly mögöttkutatlak eltökéltenmár szinte mérgesen ,s viharzik lelkembena jel ,hogy sosem értettél meg ,számban keserű ízzelészlelem ,oly idegen lettél nekem.Hamis szemeidben szük fénymig kong szívembenszavad mint egy szürke réms vele rendjénegy félreértett biccentéssel arcodon döcög a szegény értetlenség.Már nem okollak, de megkérdemhogy ennyit érneegy hirtelen löket a szívben ami eltökélten a te szerzeményed ?S ha forrón fogod kezem mégcsak tested beszél nem a szívmert idegen vagyok neked amit te nem értesz és nem is érthetszcsak vendégként lépegetszsunyi menésselmellettem az üdvös perceinkben.{W.B.}
