Te nem is érted és talán nem is érzed ahogy dobog köztünk a lég füstöt szór az élet testűnk fölött , s holt keresztünk szendereg. Még ketten ülünk az asztal mellett ketten egymás ellen s a vágy mi törvényt mér lebeg a kétségbeesésig szédítő kékséggel a cigarettánk füstjébe míg kezünk még összeér. Másra gondolunk mindketten sokat vagy keveset mérünk perceinkben egymás ellen, mindent mindenig , mert nincs mentség a volt szép mindig és marad a törvényünk egyedül keservében gyönyörű sebzett sejtelmek repdesnek fölöttünk , mert nincs más menedék csak mindkettőnk magunkhoz mérjük érdekünk a holtág széléig. {W.B.}
Gondolatban ismét újra veled , fogva tartó hűséggel , de bárgyú közöny mellett átnézel felettem csalódott kiábrándultsággal feleded ígért szerelmed bágyadó mulandósággal fogod már kezem .
Magamban még ott leszek alázatos hűséggel , míg meghalt szavak kérnek hogy ne tovább , csak ragyogjon a távolság hordozza a csöndet közöttünk ,csendesen s dühöngve keresem vidám büszkeségem , édes méreggel.
Lehet hinni ,szeretni feledni tévedést tudni hogy mindig fontos szenvedni csókokért mi közöttünk elmarad hamvadó parázsként , de az út mindig a pokol , bűnösként birtokol minden feltámadást ha álmodozol. {W.B.}
A délutáni üdvös perceinkben szánalmasan szívlelem vízparti sétánk békéjét , s hallgatlak süketen most hogy szemben állsz velem csábos mosoly mögött kutatlak eltökélten már szinte mérgesen , s viharzik lelkemben a jel ,hogy sosem értettél meg , számban keserű ízzel észlelem , oly idegen lettél nekem. Hamis szemeidben szük fény mig kong szívemben szavad mint egy szürke rém s vele rendjén egy félreértett biccentéssel arcodon döcög a szegény értetlenség. Már nem okollak, de megkérdem hogy ennyit érne egy hirtelen löket a szívben ami eltökélten a te szerzeményed ? S ha forrón fogod kezem még csak tested beszél nem a szív mert idegen vagyok neked amit te nem értesz és nem is érthetsz csak vendégként lépegetsz sunyi menéssel mellettem az üdvös perceinkben.{W.B.}
