már csak a szomorúságon vánszorgok
szuszogó lombok között kievickélek
mindenen túl, keservesen ,szenvedôen.
Kis sebzett szívem bent fintort vág
ismeri keserűségem dalát s felkacag
csak ô tudja hogy minden összeroskadt
nem tud rendet teremteni ,ostobaság
lenne újra suttogni szerelmes hangot
mikor nevetve szaladtál évekig utánam
kifulladva ôlelõ karjaddal ,kamaszon
mig percekig egyre suttogtad hangom.
Pillanatig megcsap az illatos sóhajod
most én futok utánad ,de semmit karolok ,
a por csak egyre szálldos kôrülôttem
de futnék a félhomályban közeledbe.
Mert minden szerelem így vegzôdik
ha megpattan egy rugó a sebzett szívben
pillanatig megcsap egy kétségbeesés
majd elfelejted hogy valaha is léteztem.
