- Mikor örökre elváltak lépteink
bonyolult szöveteink fodrosan
csüngtek lágyan, a szeretetnek,
zöld lángjaiban beburkoltan ,
s kint égtek tüzek a hidegben
bennünk lázasan megfagytak
dobogó ereinkben kerge vérünk
jegyesei szomorú ábrándjainknak .
Én csak álltam sűrű magányban
búcsút intve az elúszó távolnak ,
s a fiatalságom kéklő tavaszán,
csitítgattam magamban lángomat.
Ugy elfáradtam szédítő lázamban
már nem is tudnám hányadszor
mert fájni tud a síró becsvágyam
és sírni tud a bennem megmaradt
titok ,mi felesleges harcunkban
elmúlt vesződések kinyílt csokra ,
s verességet szenvedtünk mindketten
győzelmünk csak simította harcunkat.
Most valóságban két sorsnak átkai
lakolnak saját testünkben ,
szökkenő tavasznak melegében
bünhödünk könnyű szerelmünkben./W,.B./
- Tudom ,a múltnak átka visszaszáll
s nyomai gurulnak az út porán
lobognak színtelen vétkeken
figyelem ,s figyelem szenvtelen.
Késői hangulat lilás csodája közt ,
szelíden remegnek halk lebegésben
s bágyadt, hasztalan életünkön át
vadul eszelősen vérmesen kísérnek .
Kifogyott lélegzetünk csodái fölött
a legszebb ajándék lassan eltűnik ,
mit örülten keresünk keservesen
csupa könyöradomány életünkben.
Voltál e már messze tűnt távlatban
keresve haldokló vércse vijjogását
szelíd hangokként hallszik zavargása
miközben szenvedve kéri szabadságát .
Úgy állsz mint egy szfinx, álmatag
tiszta szívvel keresed örült dacodat
testedben dagad az átkaidnak sarja
szelíd szívednek gyengül dobogása. /W.B./
