Sipol a vonat-Vilhelem Margareta

Hiszen  az élet egy vonat
jövőbe lángol füstje ,
sípolva robog messzire
szemeink kékségre lelnek

Orök mozgó  vész féken
belénk simul a veszedelem
kíséri álmainkat a jövőbe
színesen  rendre  törvénybe  .

Fürdik a hold borongós  egén
gondjaink suhannak messzire
s virrasztunk vadul ,tüzesen
szívünk sír  a messzeséggel .

Vérünk  alvadt rög cseppek
átutazik  rajtuk  egy élet rege
keserű bor dal valahol zeng
víg zene szóra ünnepelnek .

Bús álmokat időben zengnek
a csillogó sin pályák  köde
tévedtünk életünk megállóján ,
rossz helyen volt az állomásunk .

Ragyogó sínpárok keresztjén,
sípol a vonat a veszetten,
babérral vagy akár könnyekkel
füsttel  kísér lomhán az est .[W.B.]

FOR MY FRENDS

Ha múlnak vágyaid---Vilhelem Margareta

Ha vágyaid kavargó tüze kimúlt,
s távolodsz testemtől kiégetten
emlékezz feléd hajló testemre,
s a csókjaimnak csipkés selymére.

Bár még fulladok hiányod miatt
összezavart érzéseim üldöznek,
s nyirkos szemeimen a vér erek
duzzadnak fájdalmas könnyekkel.

Mert végül is te alkottál szerelemre
szívem forró lángja voltál,
kezed bársonyos érintésére
szétpattant dermedt testem bilincse.

De oly keveseket adtál én értem
hogy nem elég az egyik kezembe,
s ahogy évek szállnak szüntelen
mind kevesebb marad belőle.

Ha vágyaid tüze már nem ég,
vállnunk kell némán, szelíden
vágyaimból már csak emlékek
kergetőznek szelíd testemen.

Hasztalan---Vilhelem Margareta

Minap sietve suhantál el mellettem
lehajtott fővel
talán bánt a magány, vagy félsz tőlem
mert visszakérnélek
már nem nézek szemedbe oly rég
ne félj, ne kerülj
csak szemed tiszta csillogó kékjével
pillantsál felém,
s ne húzd mélyen kalapod homlokodra
mert ismerem járásod
csak köszönj bátran, intsél felém
tekintetem nyugalom,
vallomásom halk szavak bősége,
de néha habozok
megbocsájtottam régen, csendesen
és titkosan üzentem,
mi nem jutott hozzád sohasem,
miket édesen rebegtem,
most már csak fáj hogy simogattam,
régen szerelmed
s vártam kinyújtott karod örömét
bársonyos csókodnak kegyelmes
böségét.

Mondd mit adjak---Vilhelem Margareta

Mondd mit adjak én neked
ki drágább vagy én nekem
mint bármely valódi ékszer
mint csillagok tüze az éjben,
mint pipacsos virág rét reggel
hol virít a vörös vér.

Mit adjak neked, hogy szeress
hogy titkomat féltve megőrizd,
s szavaim mik remegnek éjben
szívedbe zárd halkan zenésen
s a csókom mi ajkadat érinti
forrón égessen.

Mit adjak neked, hogy keress
hogy rám pillants sejtelemmel
hogy átjárja szívedet az érzelem
s szíved dobogjon rendületlen
ha elmegyek előtted büszkén
lehajtott fejjel.

Minden hatalmam szent erejében
mi szunnyad velőmben megérten
nyugtalanul forr megszentelten
ha felém nézel nevető szemeddel
megbüvőlten behunyt szememnek
tündöklésében.

Te vagy nekem---Vilhelem Margareta

Látod vagy nem látod
hallod vagy nem hallod
a zene neked szól
hozzád könyörög egy végben.

Mert te vagy a reggelem
mely kinyitja szemem
te vagy az éj,
mit szemem nem unt meg.

Mert te vagy az átkom
mit büszkén hordok
a szó mi feloldja nyelvem
a tett mit hibázok.

Te vagy a lángoló nyaram
a fagynak idején
te vagy útirányom
ha eltévednék a valóságon.

És gyémántom vagy
a sok arany virág között
lepke szárnyon hiúságom éke
a süppedő ingoványon.

Te vagy a törvényem
mely megvétózza lelkem
kardokon csillogó fények
mik világítanak nékem.

Csak akkor---Vilhelem Margareta

Szememben az igézet szivárványa
kőrül rajongja tested
míg ajkamon cseresznye virága
szelíd varázsban
bontogatja szirmait hófehéren
csalogatva szerelmed.

Sóhajom messze száll nehezen,
de te nem felelsz,
büszke arcodon hideg érdem
s győzelmed
langy szellőként száll felettem
mint megvető értelem.

Mikor ajkam feltörő vágyat
csókol szívedbe
lehet derűs kék pillanatodban
hűségre ébredsz,
s mosolyom csalóka bűvöletében
megértesz
szemeid sugara besüt szívembe
s tűzzel éget,

s akkor szeretnék feléd közeledni
szerényen,
mikor a lángoló Napban kavarog
arcod a fényben,
s mikor nem gondolsz hidegséggel
zavart szemeimre,
akkor hozzám, ne maradj könyörtelen
szerelmemben.

Kérdés az éjben---Vilhelem Margareta

S amikor a hold kapuját nyitja,
az éj ragyogásában
felcsigázott szerelmed lángja
megremeg ostobán,
s megalázott tört szavaiddal
keresel feleletet.

Kitárt testedben harang szóra
megdobban szived
és nem tudod letagadni soha
hogy szerettél,
akkor is ott a hold nyitányában
a pöre ég alatt.

Csak az imádat mi elhamvasztaná
testedet bennem,
vérző sebeim s tilalmak titkai fölött
keresnem kéne,
a boldogság és halk gyönyör között
a kérdést varázs szóra.

S én szerettem saját vétkemet
vad őrületemben,
képzeletemben veszve volt minden
az ész képtelen
felfogni értelmetlenül a lehetetlent,
mi benned ragyogott.

És álltunk a nyílt ég karimája alatt
bíborvörös vakságban
bocsásd meg nekem tévelygésemet
az éji hang zajában ,
felelet nélkül maradt örült kérdésem
örökre, érthetetlen számodra .

A búcsú----Vilhelem Margareta

Már semmi sem ugyanaz mint rég
a szó fogytán van benned elég
hitemben már árva asszony vagyok
keservemben koldusként dalolok.

Részvéttel adogatsz szánalmat
valósat, testem izzó terhe alatt
bársonyba bujt víg mosolyomat
sorsnak adod, mi belőlem leszakadt.

Már semmi sem ugyanaz ,mint rég
szerelmed szárnyal az élet hűsén
szikra darabokra szóródik lüktetve
az elszámolás nagy utolsó üteme.

Bár szép volt az élet kettes frigyben
száz ajkú csókjaim kéjes örömében
úgy vágyódik szívem lomhán tekeredve
ajkad körül, fösvény szerelmedben.

Ma már csak tompa gyertyafények
lángolnak tompán az estben nélküled,
s én hálásan hordom emlék képedet
légy áldott, magamban benned élek.

Hazavárás----Vilhelem Margareta

Itt állok langy tavasznak kikeletén,
mellemből szállnak üres sóhajok
sebzett testem már nem az enyém
de magamból magammá tudom.

A kényszerből tapadó érzelmek
mik rám ragadtak lazán meztelen,
lombosodnak a tavasszal egy vég
s mi elszáradt, hozzám sosem ér.

Méreg gyűrődik homlokomra, idegen,
hogy saját érzésem nem ismerem,
hogy vérző szívemben a tavaszi szél,
üresen bolyong színtelen kívül-belül.

S ha öröm fog el jöttödre kedvesem,
egymagamban babrálok szívemmel
szomjas kacajom egy vad égre kiáltás
a felfakadó csókoknak üdítő kifakadás.

S mint szelíd arája a megmentésnek,
virulnak arcomon rózsás kikeletek,
természet osztotta búja nevetéssel
körül rajongom tested újjá ébredéssel.

Boldogságban---Vilhelem Margareta

 Csókok súlyától teherrel

két karral méred
ölelésekből pattanó vágyad
ezernyi álomittas kéjjel,
míg véredben virul a kikelet
s tűzben lángol
érzékeny izzadó tested.

S boldogan várok szájadnak izével
éhesen, szomjan
és virulnak körülöttem
kinyúlt karok testem felett
s bennem lobban a kimért alázat
epedő vággyal
asszonyi örömöm ébredésében.

Mert lebegek az ég és föld között
szívemben színek kavarognak,
szemem tavában tükröződik
vad lángodnak éke
s bársonyos árnyékom felett
mosolyogsz ébren,
bölcsen, mozdulatlan
koldus kezekkel, engem megkísértve.

Hol volt ,hol nem volt--Vilhelem margareta

Mikor örökre elváltak lépteink
bonyolult szöveteink fodrosan
csüngtek lágyan a szeretetnek
zöld lángjaiban beburkoltan,

s kint égtek tüzek a hidegben
bennünk lázasan megfagytak
dobogó ereinkben kerge vérünk
jegyesei szomorú ábrándjainknak.

Én csak álltam sűrű magányban
búcsút intve az elúszó távolnak,
s a fiatalságom kéklő tavaszán
csitítgattam magamban lángomat.

Ugy elfáradtam szédítő lázamban
már nem is tudnám hányadszor
mert fájni tud a síró becsvágyam
és sírni tud a bennem megmaradt

titok ,mi felesleges harcunkban
elmúlt vesződések kinyílt csokra,
s verességet szenvedtünk mindketten
győzelmünk csak simította harcunkat.

Most valóságban két sorsnak átkai
lakolnak saját testünkben,
szökkenő tavasznak melegében
bünhödünk könnyű szerelmünkben.