Megtérten ---Vilhelem Margareta

Pitypangból font
sárga illatú koszorúval zártan ,
láncaim ma lehullnak
örökre
és úgy tör rám a szabadság vágya
mint aki először repdes
és eltűnnek előlem a láthatárok.

Mint aki repülni készül
próbálom elképzelni az égboltot
smaragd kéket ,
de nem sikerül újra átéreznem
magamnak ,
csak terelgetem szárnyaim szabadon
az ég felé
indokokkal fűszerezve.

Vergődő vágyaimnak röpke árnyai
egyedüliek
utazok magamban zárt kalanddal
keservemmel
s vész kavarta lég tenger hullámaiban
üdvözült leszek ,
mert én vagyok  a hullám vágyában
megtérten.[W.B.]

Többször egy életben------Vilhelem Margareta

Nem csak egyszer adatik szerelem
életed mindenségében ,
többször ragyog rád majd a nap
illatos napok derengésében ,
újra ébred vágy a szívedben
mely köréd fonódik
oly mézédes 
fájdalommal teli,
s szunnyadó szívedben lüktet 
újból a vér hevesen , 
s bódultan simogatja testedet
a napsugaras égen.

És benned kering kitisztultan
szégyen nélküli örömöd ,
míg diadalt aratott megnyugvással 
rózsa liget nyílik szívedben
az ösztönök forró lángja ,
mi nyughatatlanul kering
fölötted és előtted
elseperve a múlt csalódását ,
s csábító kikelet 
ragyog szemeidben,
mert nem csak egyszer lehet
kívánni szerelmet ,földöntúlit ,
örököst, időtlent ,
ami térben és időben valósak.[W.B.]

Háború zeneszóra--Vilhelem Margareta

Ahogy gyűrődnek évek felettem,
villámlásba törnek az égnek átkai
zajosan zengenek kattogó poklok
bennem ül szerényen gyávaságom.

Felcsendülő hegedűk sikolyára ,
ma már géppuska zöreje válaszol
csengő hangomnak tisztaságára
gyilkos háború zajong gonoszul.

Elfelejtett harcok fájó őrültségében
újra gyúlnak bombák süket zenére
mementó lett újra az örült háború 
s kínosan nyikorognak egyre többen.

Mert lázad e kor tiszta hegedűszóra
fegyver világának ámító homályában .
már madarak dala is halkabban szól
meggyűlölt emberiség háza tájára.

És ágyúznak rendületlen fényekkel
az égi manna hull ráncos kezeinkbe,
s ki többet akarna holt világ bűnöse
lesz ,szíve sortüzektől megdermedve.

Nem mi akartuk magunknak e kort
hol többet ér a kapzsiság hatalma ,
hol csendes szimfóniák kínja válaszol
mindenki országának harcos szavára.[W.B.]

Tétovázó elme -----Vilhelem Margareta

Oly rendszeres minden , törvényes ,
csak magunk átkaiban hervadunk el ,
csodákat álmodunk néha lehetetlent
ereinkben lüktet vérünk telhetetlen.

S türelmetlen ideges státuszunkban
keressük magunkban az őrültséget ,
ami árnyként halad testűnk mellett
véres sebeinket mardossa kéjesen.

És ekkor kiszakad belőlünk az egónk
gyenge szél fuvallatával fölszarvazva ,
gyönyörűséges telített érzelmekkel
testünkben füstölögnek apró ébredések.

S úgy várjuk az elmosódó lengést ,
mi szabaddá teszi majd merev testünk
míg lelkünkben a cél még ismeretlen 
a széltől csak füst és láng csap felénk .

S kivirult hajnalnak pirosságában
bűvész lelkünk csak céltalanul felnyög ,
égi láng nyelvek mardossák sejtjeink ,

visszafelé futunk mert ,nincs elég erőnk .{ W.B.}

Incselkedö tél---------Vilhelem Margareta

Libbenő szélben billegő pelyhek
lenge tánccal földet keresnek,
szürke felhőknek nyoszolyájából
eget átgázolnak selymesen puhán.


Nagyot sóhajtva a pajkos holdkaréj
örömében fittyet hány saját egén,
a nap mögött állva, magára gondol
míg arcába gomolyogva hull a hó.


Megrekedt fákon vastag hó korona
mindenhol csak a hó árnya kószál
néha meggondolja magát meg -meg áll
visszanéz az égre a társak oldalán . 

Vad szél kergetőzik játszani mer
a pihékkel, kacarászva havazni kezd
kedvvel ,incselkedik a hó érdekkel ,
megtöltve a fákat tündöklő fényekkel.


Hosszú lesz a tél mondják a madarak
megdermedve már a nyárra gondolnak 
míg apró pihék mindent beborítanak,

a Hold visszatükröződik saját magában . {W.B,}

Nyári szerenád--------Vilhelem Margareta

Pázsitos réten csupa ragyogás
ritkán hűs szél sóhajtja el magát,
ajkaink keresnek egyre új csodát
halk fények közt ébred a birtoklás.

Vágyaink bizsergő pillanatában
húsunkba marnak józanságok
s a nyárias sétáink mosolyában
aprón remegnek tisztán sóhajok . 

Mint a hintázó szárnyak árnyéka 
úgy tapad karod tüzes vállamra ,
s bőrödön virágzik az illatok virága
varázslatos mámorral reám hajolva.

Testűnk között néha megáll a vágy,
s mohón keresi magának az útját
s vad elszántsággal szórja csókját
végtelenbe lebegve , szállnak ránk. {W.B.}

A cseles tél---Vilhelem Margareta

Hajnal hasadáskor a lét napjában
meg füstölög az ég éji fényeket
homályban bimbóznak lágy fellegek
kicsinyke fehér bárányfelhőket .

Szürke bundájában takarózik a Hold
nagyokat ásít kissé megbékélten
ropogtatja fogaival a fagyott jeget 
szeretettel mosolyog amíg vándorol .

Csupasz fákon deres ágak sora
egymást biztatják hideg sóhajjal
meleget keresnek egymásba bújva
íziben szétválnak varjú károgásra .


Már kering a Nap arany harsonával
mindene sajog fagyos zene szóra
táncolni nincs kedve ,csak rostokol
de melegíti magát saját kandallóval.

És tornyosodnak hófelhők halmazzal
körbefutják szemükkel látókörüket
majd egy fej biccentéssel zavartalanul
földre zúdítják csillogó fényüket. {W.B,}

Szél decemberben---Vilhelem Margareta

Percei a hideg, lucskos évszaknak
vándorlás az ősi otthontalanságra
megfagyott szél már egy- két napja 
sodorja élccel az örömét magával.

Saját maguk erején felbőszülve
hajszolja egymást a Nap- Hold tere 
mind sürübben kerülnek cserére
sietnek kajánul hogy ez se ,az se

érjen hamarabb , törvényt követve
kavargásba zavarodnak a tél hírére
párás ködös lesben szemtől szembe
a szél megtoppan e cseles kilengésre

itt is ott kifulladva, lengén cselekvésre
buzdul , s befúj vígan madarak fészkébe
remegteti a csipogó madársereg honát
s decemberi jéggel körbefújja csókját .

Majd vastag ködben leszáll mindenfele ,
jelképnek képzeli az Advent lángolását
álmokat kecsegtet az ünnep vasárnapján

Indulnék feléd--Vilhelem Margareta

Indulnék feléd magányomban ,
bár riadtan érzem tévedésem
az ösvény ugyanaz észrevétlen
örülten keresném forró testedet .

És indulnék feléd megszokásból
félve ébredezek határozatlan,
szívemre hallgatok rendületlen
de magamra vagyok akaratlan.

Feléd vonz bozontos ösvényed
kísérnek bennem ismert szavak
forrnak testemben izzadt lázak
de alázattal várom búcsúszavad .

És rendületlen bölcsességeid
fülemben panasszal keringenek ,
lázas hévvel keresem emléked
hiányzik bársonyos érintésed .

Testem követel, zuhanva rebben
mellemben furcsa izzadó érzelem ,
gyűrött hajszálaim megszürkülnek
s feledésbe merülnek szenvedések .{W.B.

Az álom-----Vilhelem Margaret

Mint összefogott boltívek karjai
úgy tartjuk magunknak a reményt
szenvedélyes csókjaink titkai
s ajkainknak lángjai
testet test mellé hálával szorít
gyöngédséggel bizalmat szít ,
hogy bizonyítani tudhasd
tiéd vagyok mind egyben .
Mert őrizzük egymást az időben
perceknek túlhevült lüktetésével
érezzük a kezdet és vég szentségét
s oly bizalmas csatt
fészkelődik minduntalan
kettőnk közé forró lánggal ,
mi forrósítja könnyeink.
Belénk olvadnak csókjaink hatalma
megváltóként testünk kedvére ,
s rohanó vággyal és üdvösséggel
leszakítjuk a százszorszépet.
Minden vágyunk teljes,
szemünk egymáson pihen
titkosan a mindenségben
s ölelő karjaink melegek
bizalommal keressük egymás szívét
a lüktető vérnek melegében. {W.B.}

Öröktüzben----Vilhelem Margareta

Van hogy néha fájón töprengek
hogy fakul életem de megvetem
a hervadásnak minden iszonyát
panaszommal keresem Fortunát.

Volt életemre borítok szemfedőt
ha az istenek is majd adnak erőt
bár fáj az élet apró közömbössége
de méltósággal harcolok ellene.

Semmi kihívás, csak csöndesség
ül szívemben fájdalmas közönnyel ,
de kiteljesedve szítom a tüzeimet
simogatva testemben büntetésemet.

És ha forrni kezd borús világom kedve
magamba zárom bánatom s mormolom
imáimat a zavaros lemondás egére
a Vesta- szüzeknek legnagyobb kedvére .

Majd egy vonalban az örökös tüzzel
örült gondolataimban , megszegem
vérző testem fájó kötelezettségét
s lehet tekintélyt s tiszteletet nyerek.


Felvidultan megkorbácsolt testtel
víziókat kergetek vígan a semmibe
s derült arcomon simulnak a redők
gonoszok horizontja mellettem vergödik. {W.B.}

Együtt -----Vilhelem Margareta

Gyötör az álmatlanság némán
párnánk gyűrött, hajam bomol ,
s fülledt éjszakának árnyékán
gyönyört ölelünk kéjjel szabadon.


Mindketten egyre gondolunk
pókhálón futkos csillagunk
nyugtalan kis rezzenetként
meditáljunk egymást untalan.


Az égnek kékes boltozatán
minden csillog nyugtalan
halántékodhoz bújva sóváran
alkonyatig arcod csókolom.


S ha virrad sárgás bíborban
szíved lüktetését hallgatom
s a napnak déli horizontján 
csókról csókot szomjazók.

Homokóránk fogyó ébrenlétben
cseppjét szórja az estén át 
szemmel szemet keres pupillánk

Csókos hajnalon---Vilhelem Margareta

Oly szomorú nélküled ,
s ha kérded nem is érted 
hogy lángoló napjaim derekán
csókjaidról álmodik a szám
ölelésed halmaza kerget
egy pillanatra a mindenségbe ,
s míg forgunk a végtelenben
magához ránt tested
egymás egyenletébe.


S a vágy mi tartja közelséged
benne van a törvényünkben
izzadó testünk könyörgésébe ,
mert oly szoros a tett és ige 
ugyanott forog a térben
ahol gyökerezik az ág és lomb
ahol két marékkal összeszedem
szavaidnak foszló perceit
ragyogó csókos hajnalon. {W.B.}

Ha feledésbe menne ---Vilhelem Margareta

Ki visszasírja volt eszméjét
szirmokat ejt könnyedén ,
sziporkázó fények között
tövist ültet a szívén
vad viharos szépséggel
színes álmokat ül közönyén ,
s halk dallamok zsongásával
arany szókat sző ébresztőn.

Ki siratja röpke mámorát
suhogó csendben él ,
vad szelek tekerednek
sóhajjal folyosódnak cseppé
a lángokkal kigyúlt arcok
és szemek szögletén ,
öntudatlan repdeső lázak
égetik halovány pillanatát.

Kinek csillog mindig szeme
s ajkáról árad a beszéd
emlékkel él ,
szivéböl árad mindig a meleg
vágy és remény gyönyörén ,
zsibbadt karok elevenednek
melegség rázza meg testét
mindig őrzi szerelmét ,
szívek őrizkedjenek
a vágyat nem sepri el a feledés . {W.B}

Ha csak ennyi volt ----Vilhelem Margareta

Vajon van-e valami miért érdemes
valami csodás szemfényvesztés ,
csókos asszonyi mosolyom oly kevés
késői siratóm már régen nem könnyes .

Kémlelődök jobbra balra hasztalan
vérző szívem lüktetése nyugtalan
ágas ereim, dúsulnak minduntalan
míg rút, rettenetben bűneim vajúdnak .

Bár ennyi volt csak , kimérten szűkösen
s ha már fészket nem raktunk közösen
áldott csókjaink kivirágzó kedvükben 
húsunkba marnak, s emlékeink eltűnnek. 

Meg ha volna merszem az újrakezdés
késői siratóm nem lesz elég, oly kevés
áldott asszonyi csókjaimban keresgélsz
eltűnt titkokat kapsz csak ,mi nem elég. [W.B.]