Messzire vitte az idő, egy üres végtelenbe
hol ismeretlen az áldás,
morcos arcán keserűen remeg a naplemente
fáradt teste barázdás.
Az öreg szív ritmusa néha kegyetlen
érzi a dohányzást,
völgyeken,hegyeken vágya szökkenésére
szíve hangosan kiabál.
Régen van úton az öreg, felette kék az ég
a távolságot siratja
az otthonát elhagyta egykoron ,hol gyermeke
s nagy ház- boldogsága .
Időnként megtörli arcát ,apró mértékkel
nem ismeri jövőjét ,
fázósan húzza magára furcsa öltözetét
amit nemrég örökölt.
Kereste boldog ,büszkeségét idegenben
de meddő volt útja ,
otthon sem várja semmi álmodó szerencse
gyermeke rég elhagyta.
A bús tegnapért pipára gyújt ,megpihenve
magában sír diadala
a boldogtalan a jövőjért , cserében az öreg
öltönyét a fődre rakja.
Nagy fákat kémleli ,mik derengnek előtte
fejét a bánat húzza ,
szép lassan zsebéből kirántja megfont kötelét
s magát felakasztja. [W.B.]
