Köszönöm neked ---Vilhelem Margareta

• Oly hálás vagyok neked kedves ,
  több vagy, mint amit szívem bír ,
  lelkem sóvárgásban ringatózik
  hogy több szerelmet súghass még .
  
  
  Mindennapok dús perceiben
  testem lángolása tüzes nyíl ,
  mohon égnek benned szavaim 
  kinyílt súlyuk van a szívedben.
  
  Ami lelkedben van mind enyém
  hiányoddal szívemet kitépnéd ,
  délcegen érkezel ,őszinteséggel
  fény és homály mindenségében.
  
  Kívánattal biztatod halk lépteid
  szemeidben csillognak figyelmek ,
  mint akiben visszhangzik az ének
  dallamosan felém száll szerelmed .
  
  Ábrándjaimban mindig jelen vagy
  árnyék és fényhatár találkáján ,
  forró torkomból tüzes lángokon
  feléd repülnek meghitten titkok .
  
  Köszönöm Neked a tested melegét
  borostás arcodnak szelíd vonásait
  közeledben hangom elveszti erejét ,
  de sűrű fojtó illattal testem virágzik . [W.B.]
  

Novemberi tél-----Vilhelem Margareta

• Hol dús tavirózsák nyíltak rég
  lepke szárnyon szállnak pihék
  az opálos tél reggeli gyermekei
  párás illatokkal halk keringővel.
  
  Már reggelente ködös pára
  lombosodik a virradat álmon ,
  s förtelmes vad szürkeséggel,
  izegnek-mozognak a fákon .
  
  A zöldet megfosztották árnyak,
  pusztulásra biztatva ridegen ,
  s a kert végében csak vadszőlő
  diszesedik fehér dermedésben .
  .
  Mintha zárórát tartana a táj
  kavargásban szelíd hontalanság ,
  mindenhol novemberi kora tél
  nógat szigorúan ,fejet billentve.
  
  Vastag ködöt ereget közénk
  jelképnek leszáll mindenfele
  szétterülve, keservet keresve
  meleget vált fel , jeges hideggel.[W.B.]
  

Múló pillanatok---Vilhelem Margareta

1. Semmi sem végleges az emberben 
   néha kitörli agyából nyomait
   a furcsa szeszélyes szerelmének ,
   ígérget mást összetört szívének .
   
   
   Ígérget másfajta kételyeket
   magába hordozva a múlt szavait
   fészket keszit újfajta gyönyört
   a már boldogtalan érzelmének.
   
   
   Ígérget testének újabb szenvedést
   összetört szívének csak árnyékot
   mert egy szívvel szeret mindkettőt
   magába rejtve , hogy mennyit kibírt.
   
   
   Mert mindig ugyanazt szeretjük
   ami igazi vallomása összetörten
   a régi és keserves könnyeinknek ,
   erőnkben szívünkben csak döbbenet .
   
   A fájdalmasat keressük szüntelen
   a hervasztó ,kínos ,gyötrödö érzést
   mert időnként szint váltanak igéink
   és hirtelen valósan áttetszők leszünk.
   
   
   De fáj mindig a múltnak kihívása
   ragyogó nyárnak bús pillanatai 
   arcunkon szenvedő redők sorakoznak
   visszasírva a rég múlt örök valóságot . [W.B.]