Ha csak ennyi volt---Vilhelem Margareta

Vajon van-e valami miért érdemes
valami csodás szemfényvesztés ,
csókos asszonyi mosolyom oly kevés
késői siratóm már régen nem könnyes .

Kémlelődök jobbra balra hasztalan
vérző szívem lüktetése nyugtalan
ágas ereim, dúsulnak minduntalan
míg rút rettenetben bűneim vajúdnak .

Bár ennyi volt csak , kimérten szűkösen
s ha már fészket nem raktunk közösen
áldott csókjaink kivirágzó kedvükben 

húsunkba marnak, s emlékeink eltűnnek. [W.B.]

Hirtelen jott---Vilhelem Margareta

Hirtelen jött,
nem akarattal,
hozta az idő.
Várt és hasított
varázst akart,
szépet színeset,
állt, hallgatott,
kint szenvedett
a sok álomból
semmi nem lett,
csak sóhaj s megbosszult üzenet .
Szívek dobognak
semmi sem régi 
álomból költenek
varázst ígérni,
apró hunyorok,
csöndes sóhajok,
felbuzdított szívek,
halk kocogások,
megdermedt lelkek
futó emlékek,
fájó testrészek, nagyon elcsüggedtek.
Állok és várok,
némán és sután
gondolataim -
már nem az enyémek,
voltam és nem vagyok,
szerettem csalást
áldottam átkot,
alkottam mámort,
voltam és nem vagyok.

Örökké---Vilhelem Margareta

Egymás szavait lesve merészen,
mély álomból
kel és gyémántként cseppen szívünkbe
türelmesen,
kezeket összefogó örök várakozásunk
hézag nélküli,
mint lassú gyöngyök levált zománca,
fogaink koccannak,
és töredelmes vallomása a múltnak
titkunkban
ugyanaz a kielemzett, értelmes, végső
kihívás, mi
szemünkben csak átkos birodalmakban
lebeghet,
és fénytört szemünkben rezzennek,
hatást elérve,
tiszta, fehér, szűz lelkünkben lézengenek
támaszt keresve,
zöngétlen, halk neszben zenélve
bársony szerelmünk.
Mert egymást kémleljük, kihívóan
ádáz,
csökönyös, vad szerelem hűségével
ugyanúgy,
mint hamuba olvadt, édes, lázas álmok
töredéke
és türkiz csillagok örök fényessége
világit felettünk,
remegve őrzi években megkeményedett
nászunkat,
a feltörő hűségnek mintájában fényesen
bevésve gyűrűnkbe.
Az örök szerelmünk titkának bizalmát,
a látó láthatatlant.

Ilannó csoda --Vilhelem Margareta

Oly forró a szenvedély lángja
fölcsap, törtet feléd,
de lelkedben, ami marad
felejt hűtlen,
mert oly gyönge néha
tested langy fénye
csak egy hullámsodrás mámora
az áldott kis csoda,
ami eltévedt, s bánatba
torkollik tova.

Oly szép a mámor csodája,
furakodik halkan
és mint bomlott nyáj barangol
szíved raktárába,
de oly gyönge a szíved,
nem bírja lüktetését
majd csendesen
suhan karjaidba,
hűtlenül eltűnik
tántorogva
a nagy sodrás hullámaiban.

Minden csak percek zavara,
mert nyargal az idő,
könnyen illan lángolatlan,
s hiába kergeted szomjasan,
eltűnik a fénytelen alagútban,
s döbbent arcod
sápadt színben
hallgatag,
már nem szorítod markodban
a szenvedély mámorát,
de tudod, nem lesz több ilyen
soha.