nem veszi észre hogy az idő el vész
csordultig rakodik szívében a sok méz
osztja mindenkinek,ha nagyon nehéz.
Lelke tele van csattanós zenével
tombol a zongora zakatol remekül,
buggyan a jóság az ember szívéből
úgy érzi nincsen sohasem egyedül .
Nem veszi észre, az idő ahogy telik,
a zene nehezebben, lassabban hallszik,
szívéből nem csorog már annyira a méz
ö pedig gyáván ,lassan mind hátra néz.
Látja elámultan minden csak el vész
a dalokat már nem húzza a zenész
testében mind gyorsabban vesznek a percek,
reményei mid kevesebbek lesznek.
Mind percben ,borzadva néz hátra
úgy látja az emlékek meg vannak állva,
borzong egyedül ,meggörnyed a háta
és lassan rá ébred saját magát látja. [W.B.]
