 | |||||||||||||||||||||||||||||||||
Már nem fáj úgy hogy
semmivé vált a vágy,
hogy lassabban ver szívem,
hogy a fiatalság már csak árny
és por lett arany kedvem.
Mert vesztettem csatát, sajgót
és az ég felettem néha borult
oly hamvas lett előttem az út
de szájam körül halk mosoly,
mi dacolva szaggatja
az ősi megbukott időt.
Lázadnak az évek bizseregve
és titkolják sóhajunkat a szelek
míg dagad keblűnk
az éjnek peremén
és csókolózunk még szenten
izzó merengésben, mi
örök kísérlet a természetben.
Próbára teszi türelmünk
és feljajdul bennünk a vér
kigyúlnak új tavaszok
átkos nyomorba valók,
hirtelen kinyitod szemed.
Látod minden rendben
mert édes ez a fájó élet,
csörtetve kegyelmez neked
vég sóhajod oly szenvtelen
még akkor is ha messziről zenélnek,
csodás muzsikát szívedben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése