a gyűrött sötétkék felhőkön,
melyről oly némán sötéten
zengi dalát felbőszülten,
a megdermedett fagyos tél.
Csend van ,bágyad a remény
csak a varjak károgása mély,
s a lengedező vékony akác fáról
lepereg az első dér.
S mint sugarakban a kis köd,
oszolnak árnyak sötéten,
remegő bíboros derengésben
feszülnek vacogó leheletek
cudar szelek dörgő zenéjére
illanó fények kergetőznek,
kacéran viharverten megrendülve
s hullajtják könnyeik jegesen
mélyen bántódott keservükben
az újra éledő télben. [W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése