A séta parkban--Vilhelem Margareta

• Sétálva,parkban találkoztunk
  összefutva véletlen
  percek lüktetésében
  zártan egymás arcát figyeltük ,
  egy -egy pillanatot 
  a mozgásunkban,
  s mennyi titkot rejtettünk
  zavarunkban.
  
  Te mosolyogva néztél,
  nyáriasan kigombolt ingeddel
  bőrödön még a nyár illata 
  szinte túlvilágian 
  szelíden futott tekinteted
  egy pillanatra
  izzadt testem keresztútján
  ítélkezve felettem .
  
  S szemembe szikrázott a nap,
  hunyorítottam ,
  s mint aki semmivel nem törődik
  véletlennek véltem ,
  mégis ítélkeztem rólad
  kissé értelmetlenül figyelve
  magam előtt az utat
  majd téged ,s magamat ,
  lüktető vágyát véremnek .
  
  Ma tudom már vége a nyárnak
  csüggedt lélekkel
  érzem a határ átkát
  menekülő sorsom vészét
  szánk néma rebegését ,
  közöttünk már semmi nem maradt
  csak ugyanaz a vágy
  csillog nyugalommal arcunkon ,
  de agyunk okosabb 
  testünk vad viadalánál./W.B./