hullnak könyörtelen
leszakadt évek emlékekben,
dúlnak ,rombolnak szövevények,
míg vihar lángolva tombol benned,
addig perdülnek a véletlenek
és csillogó,de fájó érvek
keringőznek mezítelen.
Csak érzed cifra álmaid eltűnnek,
s bevonódnak köddel,
mire felébredsz elveszíted hited,
s lebeg az életed.
S lihegő zuhanásban kapaszkodsz,
hitedben ,vágyódó szerelmedben ,
s magad körül látod a veszélyt
míg illan örökre az eszméd,
s a láng mi beborította fejed,
pernyeként hull együtt veled,,
roskadó szenvedésbe.
Érzed ez volt a nagy perced,
a sorsodnak kemény értéke,
miközben véred a mélységet
megtölti szétfröccsenve,
aközben őrzöd magadban
örült lendületed.[W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése