Apám hangja halk volt nézése kéken vibrált, szelíd arcán a mosoly csendben zizzent ritkán .
Nem dicsekedett merészen csak csendben merengett , míg álmai halkan beszéltek, s ébredtek szilárd eszméken.
Még mindig itt van velem, bár örök álomba esett s ha becsukom a szemem mosolyát látom kékesen.
Arca szűk redők rendje szemeiben kékes a köd vigasztalt élő élettelent , s drágán adta el testét.
Jelenléte egy eszme volt, mint egy hősnek a lobogó, megmásítani nem lehetett stílusa egyéni szabály volt.
Magamban hordom mosolyát hegedű húrjainak menetén emléke ott van érzelmi dalán csüggedek-keveset volt velem. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése