- Ha tenger lennék áteveznél
- hullámaimon könnyedén
- s a puha homokban pihennél
- mit én seperek esténként.
-
- Nem lesz pihenés csókjainkban
- hol itt ,hol ott csattan ,
- felezzük az időt magunkban
- osztozunk röpke ajándékban.
-
-
- Mert oly rövid az élet férce
- és fáj a mulandóság kincse
- bágyadtan kerülgeti testünk
- könnyelműen illan percünk .
-
- Bennem némán suttog a kérdés
- és benned férfiasan a válasz
- bennem tárul a szerelmes ölelés
- te benned férfiasan a kívánat .
-
- S gyönge női karjaim ölelése
- te benned talál feleletet ,
- vágyam záporában álmom vagy
- s szemedben lelem tükrömet.
-
- Mert áldott az asszonyi szerelmem
- mi férfias kebleden megterem
- és áldott a csókos pihegésem
- amivel magam beléd fészkelem.[W.B
- Fojtogató szavakkal burkoltan
megcsípve dértől jegesen ,
kipirult arcom hevessége
lázadozni merészel vérmesen
bár csuklik a dadogó nyomor
kiömölnek bűzös szenvedélyek
kérges tenyerem tapsolja magát
de fagytól űzve,lassan megdermed.
Nehezék omlik felém sugárban
térden állva üldözöm magamban
elfújt szélnek halvány árnyékán
megrezzenő halkuló mosolyom ,
mert kergettem illúziót merészen
hordtam ezüst koronát fejemen
térdepeltek előttem dali férfiak
szerelmet vallani mertek merészen.
most fáj a dértől hegedt magány
befagy az ezüs jégnek görcsébe ,
már csak kiégett csillagom porában
találom fanyar tündér talányom. [W.B.]
- Látod vagy nem látod
hallod vagy nem hallod
a zene neked szól ,
hozzád könyörög egy végben.
Mert te vagy a reggelem
mely kinyitja szemem,
te vagy az éj,
mit szemem nem unt meg.
Mert te vagy az átkom
mit büszkén hordok
a szó mi feloldja nyelvem
a tett mit hibázok.
Te vagy a lángoló nyaram
a fagynak idején
te vagy útirányom
ha eltévednék a valóságon.
És gyémántom vagy
a sok arany virág között
lepke szárnyon hiúságom éke
a süppedő ingoványon.
Te vagy a törvényem
mely megvétózza lelkem
hegedűmön csillogó fények
mik énekelnek nekem . [W.B.]
- S ha majd a tüzes lángoló napon
diadalt ül álnok verességed
fals eszmék korhadt mélységében
poshadt nyomor vastag rétegben
pellengérezi keserű hatalmad ,
hazugon szóló eskük harangján
csak kongani fognak álnok imáid
kővé meredve hebeged riadalmad.
És csak némán állsz kissé lihegve
arcod előtt piros fátyol menet ,
értelmes szándéktól felhevülten
keresed irigyen az elvesztettet.
Keresed holdad kék felhőkön
csak elmosott tengered a léted
suhogva csattan az ostor feletted
céltalanul tévelyegsz őrültségben .
Táncolva vesztetted csatádat
az alkony fátylában mint Salomé ,
kemény szándékod halandó lett
sötét lobogásod jajongó kísértet .
S a kósza álmok magányán táncolva
bíborosan simul dalod feletted ,
felhőkön színes hullámok vonulnak :
a tiszta barátság s a pajzán szerelem.[W.B.]
- Csak én ismerem a régi kertet
hol aranyban ugrált a nyár szíve
álmaimban könnyű ébredésben
hiába kerestem fák között tested .
Bach zenére ébredett emlékek
keringtek felettem réveteg ,
s a hajnali harmatok csöppje
csókokként rebbent szívemben .
Úgy vártam ,hogy repedjenek
kökörcsin virágok színekben
szirmaikat arcomon viselem
de sírásom nem állítják meg .
Csapdát állított az idő keze
váltottam unalmas érzelmeket
mi lesz ha megáll bennem a kéj
s a párás fák között meglepnél ?
S mi lesz ha majd jössz Világodból
üresen összezárt ajkakkal ,
némán hoznád vágyaim hevét
lehet sírásom sem bírna szóra.
Új Világ sütne fák között fényt
átölelném kapott szerelmed titkát
hideg harmatcseppek a néma éjben
tüzesen forrnának szíved csendjében. [W.B.]
- Ellobbant a villám
fénye tompul
fájnak az emlékek
dideregve csonkul.
Selymes hajnalban
másképp látunk
a langyos aranyban
serény a gyászunk,
dalunk visszhangzik
fut utánunk.
De oly nagyon távol
maradnak álmok
kinyilt jégvirágos,
hegyes tűket fogunk,
fájnak ujjaink
ziláltan lihegünk,
fagyot énekelünk.
Száll énekünk ,messzire
gyolcs láng elménkre
vágyaink suhognak
könnyen elmaradnak
vért izzadunk
a fagyos éjben,
égi meleget
kívánunk a fagyban.
Dalolj csak dalolj,
nyirkos álmunk
bolond vérünk
hamar kihűl,
vörös csillagon
csöndes ravatalunk
örökre meleg marad. [W.B.]
