Szerettelek téged, harmatos hajnalon a piros rózsa dombon az erdei avaron.
napnak a fényében, holdnak kékségében, hulló csillagoknak remegő zavarában .
a nagy sötétségben, fénytelen estékben ködös merengésben, sokszor feledtelek.
ég és föld között a napnak hajnalában az érzés újra rám tört lihegtem nevedet.
mindig ugyanazt,érzem sóhajokat összekötve gyolcsba tekergetemszívemben elrejtem..[W.B.] |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése