szét válnak percek,idök,
téboly csend fekszik mellettem
kopognak szerelmet, véletlent .
Fulladt mámorban elvesztem,
öntudatlan félig ölelnélek,
láz tüzel bennem szemtelen,
ami már kiégette lelkem .
Ajkam és repedt ajkad között
hideg jég fullánkok szúrnak,
testem sejtjei széthullnak,
agyamban háborút dúlnak.
Nélküled az idő megdermed
aljas, rideg hazug kéjben,
semmi sem olyan mint régen
szerelmem elveszett veled.
Visszapörgetnem a végtelent,
szemem égne ébrenlétben ,
de csak csendes emlék közt
nézem az összeroskadt időt.
A csöndnek csapdájába estem,
pupillámon szárnyal tekintetem,
a messzeség kapujában állok
és várlak tűz és füst között. [W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése