mint kisdiákok fogtuk egymás kezét
oly boldogan nevettünk egymásra
gondoltuk megmarad, megkötve fára.
Évek múltával éppen úgy mint régen
a vadonban keresem a fát, s felismerem
behegedt vonalak, ismeretlen nevek
egy barátom sincs ki keresné nevem .
Barát nem tért vissza ,senki sem érzi
hogy csak ellenség áll a hátam mögé ,
más világba pottyantam csak gallyak
ágaznak,bokrosan csendes magányban .
A fák lehámlottak , akár csak barátok
idézve a múltat, csak holdvilág ragyog
a fa érdesen szúr , ahogy nevem simítom
lakott itt élet, valaha , elmúlt, régi időkben.
Ma már nem keressük egymást a mában
ki, ki elment a maga tervezett útjára,
ha visszagondol régi fák heges betűire
valószínű, régi emlék maradt a szívében. {W.B.}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése