Toredekek lanykori emlekeimbol---Vilhelem Margareta.[3]

• Talán a legszebb évek a lánykoromból a líceumi évek voltak,amik a legtisztább és legártatlanabb 
  éveim voltak.
  Soha nem fognak visszatérni csak úgy 10 évenként amikor osztály találkozót szervezünk.
  Mind kevesebben és kevesebben vagyunk.
  A 8.osztály után normálisan mindenki tovább tanult abban az időben csak úgy lehetett
  persze ,volt olyan társunk is akik szakiskolákba készültek a mielőbbi pénz szerzés miatt.
  Akkoriban rengeteg gyár meg üzem működött Marosvásárhelyen ,nem mint most.
  Ma megszámlálhatom az ujjaimon és nem hiszem hogy szűkség volna a két kezemre !
  Mi a 13-14 éves gyerekek nem kellett gondolkozzunk erről,mert a szüleink döntöttek
  helyettünk ,hogy milyen líceumot választanak .
  Mindenhol felvételire volt szükség ,bizonyos tantárgyakból,attól függően hova iratkoztál be.
  Általában román nyelv,irás és szóbeli,matematika írás ,és a magyar osztályokban plusz a magyar nyelv írás és szóbeli,ha pedig tovább a művészeti ágakat akartad követni az illető hangszer ,vagy rajzoddal jelentkeztél.
  Ott is megvoltak a szabályok.Hangszer használata , szolfézs gyakorlatok ,
  vagy a rajzodat egy bizonyos tárgyról kellett ott elkészítened ,aki rajzszakos tanár akart volna lenni életében.
  Engem és a két testvéremet is román líceumba írattak ,hogy jobban érvényesüljünk
  az életben,meg a további tanulásunk szempontjából is.Nem bántam meg ,előnyom lett belőle .
  Ha felvételire készültél az egyetemre ,normális volt,hogy a magyar gyerek hátrányban volt 
  a román diákkal szemben.
  
  Így kerültem az Unirea liceumba[Egyesülés]magyarul.Ennek is van története:
  Az épület együttes szecessziós stílusú. Az ,,A" épületet az Unirea, míg a kisebb, eredetileg bentlakásnak épült ,,B" épületet a Római Katolikus Gimnázium használta. Tervezője Pápai Sándor, az Erdélyi Római Katolikus Státus mérnöke volt.
  
  A fő homlokzat oromzatán egy fülkében egy szobor volt, mely egyesek szerint Szűz Máriát, mások szerint Szent Imrét, az iskola védő szentjét ábrázolta. A kommunisták 1962-ben eltávolították a szobrot, sorsa ismeretlen.
  A Romai Katolikus Gimnázium a város legrégebbi oktatási központja , 1948-ban államosították az épületet, és a magyar tannyelvű leánylíceumnak ítélték.[1959-ben ideköltöztették az Unirea líceumot, a kereskedelmi leányiskola 1919-ben alapított utódját, és Unirea (Egyesülés) néven két tannyelvű vegyes gimnáziumként, majd főgimnáziumként működött tovább.
  A legnagyobbik nővérem még Leánygimnáziumban járt 6 evvel idősebb mint én .a kisebbik nővérem meg én már az Unirea líceumba jártunk.
  
  Két épülete van a nagy, meg kis épület ,én a kis épületbe jártam az első emeletre.
  Ha visszagondolok én a humán tagozaton jártam egy 28 tagú osztályba ahova szép számban 
  voltunk 28 diák. Azokból csak 3 volt fiú. De a reál osztályokban [3 ] a többségben fiúk voltak .
  Itt kezdődött számomra az életem legszebb legmaradandóbb emlékei.
  Kalandos ,izgalmas kihívásokkal és meglepetésekkel teli időszak volt ez a négy év egy olyan 
  lánynak aki a legtöbbet akar kihozni magából, a helyzet adta lehetőségekből
  és a nyelvi meg kulturális különbségek előnyeiből.
  Szabadok voltunk minta kalitkából kiröppenő madarak,ugyanakkor nagyoknak és boldogoknak 
  éreztük magunkat.
  Szép egyenruhánk volt, sötétkék vékony szövetből hosszú ujjú ruha, fehér gallérral, a derekadnál egy széles övvel amit igyekeztünk szorosra húzni amennyire lehetett .
  
  A gallért gombokkal lehetett átcserélni naponta .A fehér gallér mindig tiszta volt .
  A ruha két zsebbel volt ellátva,a karunkon pedig egy kis fekete bársony cimke;Unirea Líceum 143
  arany színű cérnával ráírva.Persze mi patent kapcsokkal tettük fel,hogy tanítás után le tudjuk venni az utcán pedig a fehér hajpántot is eltávolítottuk .
  Sokat tanultunk, de nemcsak tantárgyakat hanem általános műveltséget is .
  Itt hallottam először egy osztályfőnőki órán magnetofonon a Beethoven 3. szimfóniáját ami Eroica névre is hallgat, a zenetörténet egyik fordulópontja. Ezzel a művével Beethoven végképp széttépte azt a köteléket, amely őt a régi formákhoz és művészethez kötötte. Minden művében láthatjuk ezt a fajta törekvést, de egyetlen műve sem jelentett olyan hatalmas előrelépést, mint a 3. szimfónia.
  Különlegesen tetszett az Egmont nyitány. Ez Goethe- Egmont című darabjához kísérőzene.
  Rengeteg időnk maradt a más elfoglaltságokra is ,szinte mindegyikünk járt valamilyen 
  kőrre pl.tánc ,zene vagy éppen teniszezőnk is volt az osztályunkban.
  Csodálatosak voltak a nyári meg téli vakációk,nyáron általában a tengerre mentünk ,télen a hegyekbe sí táborokba. Nyughatatlan fiatalok !
  Az osztályfőnöknővel együtt jártunk kirándulásokra , aki a francia nyelvet tanította Gagyi Teréz tanárnő akit mindannyian "gatyesznek" neveztünk talán a legjobb osztályfőnöknő volt.
  Románul is magyarul is perfektül beszélt .
  Kedves szép emlékeim maradtak a nyári tengeri nyaralásokról ,a tábortüzek körül hangosan énekeltünk , meghitt barátságos hangulattal,vagy éppen táncoltunk .
  Soha nem volt kissebbségi érzetem, mert tökéletesen beszéltem románul,és a románok közül is sokan tudtak magyarul .
  A fiatalok előtt nincs határ ,hamar barátkoznak .Itt tanultuk meg mi az emberség és mi a szépség a lélekben ,hogy tiszteljük egymást ,és felelősséget érezzünk egymás iránt !
  
  Hamar megbíztunk egymásba szép barátságok születtek.
  Ami a legnehezebb volt az a tananyag megtanulása jelentett több gondot számomra ,főleg a fizika meg szervetlen kémia .
  Persze nem voltam éltanuló de nagyon sok mindent tanultam .Lehetett választani ,hogy milyen 
  idegen nyelvet akarsz tanulni ,mert egy az kötelező volt:franciat ,németet vagy angolt .Mellete simán tanultunk orosz nyelvet meg latin nyelvet is.Mivel német nyelvet ismertem így franciát választottam.
  Ahogy megtanultuk a leckéinket pont úgy megtanultuk egymás szokásait is kulturális értékeit.
  Az életben nem az számit ,milyen nyelvet beszélsz ,hanem hogy milyen a lelked meg a viselkedésed,hogy tiszteljenek és te is tisztelj másokat .
  
  Lehet jól tették a szüleim hogy ezt a megoldást kapták a legmegfelelőbbnek.
  A tizenkettedik osztály befejező napja talán a legmeghalóbb nap volt amikor az osztályfőnöknő
  jelenlétében ,utoljára magunkra öltöttük egyenruhánkat ,elénekeltük a líceumi ballagó hires 
  éneket a "Gaudeamus igitur".-t
  Utána az osztályfőnöknő utoljára felolvasta a névsort a katalógusból ,mindenkit jellemezve.
  Mi is szeretettel vettünk búcsút tőle .Az egyik diáktársunk megható beszédében búcsúzott 
  az osztályfőnöknőtől oriási virágcsokorral és sok könnyekkel szemeinkben .
  A ballagásra mindenki a rokonaival jött ,akik türelmetlenül vártak az udvaron minket 
  könnyes szemekkel sok virágok közepette , végig vonultunk a szülők által alakított sorfal között énekelve a" Gaudeamus igiturt" 
  
  Este volt a bankettünk ,ami az akkori Hargita vendéglőben volt,ma már azt is felszámolták .
  Frissen csináltatott estélyi ruhánkban, csillogó szemekkel ragyogtunk a fiatalságtól és reggelig mulattunk.Talán életem legjobb mulatsága volt . Felejthetetlen .
  Kísérőink a következő 12.osztályosok , útnak eresztettek a batyuval vállunkon az élet kacskaringós útjaira.Még fogalmunk sem volt hogy az élet egy nyomorúság !De rájőttünk hamarosan !
  Azóta is mind ballagunk keresve azt amit nem találunk -a fiatalságot .
  Nem véletlenul kezdtem az egyetemi évekkel.Meggondolás alapján.A következő utolsó részben az elso munkahelelyemről fogok egy kis izelitőt irni .Az még lánykoromról szól .
  A házasság utáni éveimről jobb ha nem jelentetek meg semmit .Folytatom az utolsó résszel .