A nyomorult---Vilhelem Margareta

Valamikor daliás volt öltönyben
üres lelke merészelt szerelmet,
ének szelídítette virágos világát ,
de ma már csak árnyéka, lett.

Lerongyolódott ruhája pecsétes
hajnalban képtelen az ébredés
mellét hasogatja füstös köhögés
szakállas arcát szúrja a tövis.

Lábán kikopott átázott csizma
fején összegyűrt kalap alázata ,
félig meggörnyedve ,csuklójával
alig tapogatja botjával az utat.

Volt, s nincs ,az élet elvesztődik
néha játékon forog a tét és kocka
emlékében még él a mosott lepedő
de csipkés párnahuzat , néha kiesik.

De már rég elment szabadon a nő
ki , be és kitakarta játék akarással ,
tragikus gyorsasággal rongyosan
csak botja emlékezteti a valóságra .

És nézi a romokban dőlt otthonát
hol szerelem sziget lakott valaha ,
párás szemmel követ szálló darvat
csöndes ölelésre vágyik szíve vissza. [W.B.