Emlékezés----Vilhelem Margareta[forditas- Emilly Bronte ]

Nagyon hideg a föld - nagy a hó feletted
hideg a sírod ,hideg  drága  tetemed ,
egyetlen szerelmem ki ott fekszel
időben széttépve és mindig szeretve.

Gondolatomban egyedül vagyok veled
a hegyeken túl,  északi tenger felett
szárnyaimmal befedem kihűlt tested
elseperve a sírodra  hulló fa leveleket.

A fagyos  decemberi  vad hidegben
még jeges a föld sírodon ,bár tavasz közeleg
a lelkemben ott vagy s mindig emlékezem
annyi idő után még mindig szeretlek.

Fiatalságom szerelme ,bocsáss meg nekem
ha e modern Világban néha megfelejtkezem-
néha nagy remények keringnek körülöttem
remények miket nem értek,nélküled.

Sok napfény sosem világítja meg az eget
egy reggel sem nyílik meg érettem ,
minden boldogságom benned leltem
minden boldogságom most  ott van te veled.

Amikor eltűnnek az arany álomfények
és reménytelenségem erőtlenné lett
akkor értettem meg hogy értékeljelek
emberséget nyertem,de boldogság nélkülieket.


Elviselem könnyes szenvedélyem
meghajlok mélyen  lelkem akarata előtt ,
élesen tagadom, hogy égő vágyam gyorsulni kezd
legközelebb  sírodhoz , mint ahogy a kellene.

De nem hagyom hogy a halál bekebelezzen
ne merjen senki elvenni tőlem sosem ,
miután alkut kotottem istenek merész hitével
hogyan keressek egy  újabb szerelmet.[E.J.Bronte]