virág illatba zárva,
csak összetépett rongyos gondok,
cafatokba hullva ,
mert fut a Világ vadul villogva
füstölögve,
miközben tördeljük lágy kezeink
az eget kémlelve .
Ki tud minket szenvedőn szeretni
ha kedvünket
elvette az élet harcos serege
és homályosan
hömpölyög a nagy nyüzsgésben
legyőzve
és szétbontja agyunk idegeit
sejtekre.
Magányos hűvösségünk nesze,
törként mardossa
izzó bőrünk zavaros cseppjeit
a hűvös szélben ,
részekre bomladozik gondolataink
fénytelensége.
Most már csak szikár árnyékunk
rohangál körbe,
testünkből opálos gyöngyökben
töredezik minden,
csak a fák susognak,meghajolva
mindörökre
s leveleik félig elégve,lecsüngenek
a színtelen földre,
mi csak állunk szemeink törülve
a hontalan életben[.V.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése