Ha lehetne

.]

Csak egyszer lennék szabad,
lazítanám el magam,
csak egyszer emelném karjaim,
körbe ölelve a hajnalt,
a távoli ég alatt.

Csak egyszer lebegnék lazán
a ködös sötét ég alatt ,
tele torokkal kiáltanám 
az időnek kusza morajlásában;
fenn maradtam.

S ha szótlan csókok hullnak,
az eltévedt idő arcáról
nem keresném hol vannak,
csak kábán valóra váljanak,
s ne hadakozzanak.

S a mosoly mi húzódik arcomra,
szerelemmel átfogott karok,
s ölelik szívem bódultságát
szín nélküli álmomban tarkán
s a szélben ringatoznak.


Csak egyszer tudnék kiáltani,
félholtra vergődve bódultan,
s szomjas csókokkal szabadultan,
sorsomon elmerengeni sápadtan
de nem védeném magam.[W.B.]