Még nem tudom---Vilhelem Margareta

• Hajnalon kéklik égnek derűje,
  szememben nyugodt ábrándok
  hunyorítanak ráncos ítéletet,
  s vágtában szűrt fények lesnek.
  
  Messze maradt a gyilkoló idő,
  sötét utakon kődben botorkál,
  ott állunk ketten az útelágazáson
  és testedben az én mozdulatom.
  
  Még nem ismerem a végszót,
  még hallgat bennem a lélek,
  s nem tudom ,mi vagy nekem,
  de benned remeg feszült idegem.
  
  Homlokodon hajam fürtökben 
  rezzen hulló gyöngyvirágként ,
  szemedben szembesül arcom,
  válladon inog egyensúlyom.
  
  Opál mécsesben füstölgő ábrándok,
  elseprik az út vaskos porát ,
  kezeimmel hessentem magányom,
  a holdsarlónak kékes sóhaján .
  
  Még nem ismerem a végszót ,
  de arcom mellett halk rezzenet
  párás szemed csillagként világit,
  s fürtös hajam szemedbe nevet.
  
  Oly közeli vagy s mégis messzi 
  a lebegő fátyolos fellegekben,
  az útporában semmi sem enyém,
  csak gyöngyökben viruló szerelmem.[W.B.]