úgy siratják az éveket,mik múlnak,
mi csendben hallgatjuk énekük,
lelkünkben velük együtt érzünk.
Ködös ,zavaros bánatunk terjeng
mert mindentől félünk mi remeg,
kerge szívünk sokszor megdobban,
ahogy az órák pontban kopognak,.
Halk zenéje átjárja lényünket
néha éjjel felkölt a kísértet,
ennyi lenne mind ami nekünk jár?
De az óra nem áll továbbra is jár.
Megbékülünk eltelt múltunkkal,
az ember büszke,nem tékozolhat,
mert nem mehetünk el innen búsan,
és az órák nem merik az időt lassan.
Mikor majd fáradtan búcsúzunk,
szívünk mely gyáva és mégis erős,
nagyokat dobog az órák nyomában,
mi ballagunk hősen a rónák árnyába.
Mert örök homály ,olyan mint a tenger
az Élet, mely nem ismer reményeket,
a magány csak rövidke siri remegés
miben az ember átkoz,s veszettül kér.[W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése