hogy rég benned oltom szomjam
hogy levegő után hamar kapkodok
fel s alá jár szüntelen mellkasom
miközben köztünk áll az uralom.
Mert minden oly kiszámíthatatlan
csodákba bujtatott titkos kábulat
mi körül ragad türelmetlen álmokat
veszélyes sikoltó titkokkal körülfogva
s csak hajammal babrálok rád gondolva.
A boldogságom idegen homályában
már árnyékos nyomod sem találom
s a szél is eleredt, kihűlt vastagon
s mi összetartotta karjaink valaha
most zavartan ölelnek láthatatlant.
Oly rejtelmes az össze- vissza éjszaka
kétségeitől nem szabaduló gondolat
szorítja mindazt , mi egykor boldogan
simult gyönyörrel felruházva arcomon
nyugtalanul örök szerelmet hazudva.
Mar már az üres szobámban hajnalban
búcsúzik riadtan kakas szóra álmom
fejem puhán megtörten párnámba hajtom
s mégis magamat emésztő szomjúságom
még ott lüktet forró ajkadon szavammal . {W.B.}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése