mély álomból
kel és gyémántként cseppen szívünkbe
türelmesen,
kezeket összefogó örök várakozásunk
hézag nélküli,
mint lassú gyöngyök levált zománca,
fogaink koccannak,
és töredelmes vallomása a múltnak
titkunkban
ugyanaz a kielemzett, értelmes, végső
kihívás, mi
szemünkben csak átkos birodalmakban
lebeghet,
és fénytört szemünkben rezzennek,
hatást elérve,
tiszta, fehér, szűz lelkünkben lézengenek
támaszt keresve,
zöngétlen, halk neszben zenélve
bársony szerelmünk.
Mert egymást kémleljük, kihívóan
ádáz,
csökönyös, vad szerelem hűségével
ugyanúgy,
mint hamuba olvadt, édes, lázas álmok
töredéke
és türkiz csillagok örök fényessége
világit felettünk,
remegve őrzi években megkeményedett
nászunkat,
a feltörő hűségnek mintájában fényesen
bevésve gyűrűnkbe.
Az örök szerelmünk titkának bizalmát,
a látó láthatatlant.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése