Hol volt ,hol nem volt--Vilhelem margareta

Mikor örökre elváltak lépteink
bonyolult szöveteink fodrosan
csüngtek lágyan a szeretetnek
zöld lángjaiban beburkoltan,

s kint égtek tüzek a hidegben
bennünk lázasan megfagytak
dobogó ereinkben kerge vérünk
jegyesei szomorú ábrándjainknak.

Én csak álltam sűrű magányban
búcsút intve az elúszó távolnak,
s a fiatalságom kéklő tavaszán
csitítgattam magamban lángomat.

Ugy elfáradtam szédítő lázamban
már nem is tudnám hányadszor
mert fájni tud a síró becsvágyam
és sírni tud a bennem megmaradt

titok ,mi felesleges harcunkban
elmúlt vesződések kinyílt csokra,
s verességet szenvedtünk mindketten
győzelmünk csak simította harcunkat.

Most valóságban két sorsnak átkai
lakolnak saját testünkben,
szökkenő tavasznak melegében
bünhödünk könnyű szerelmünkben.